Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Adriano Galliani, Mihajlovic kérésére szeretné megerősíteni a védelmet. A Milan ismét érdeklődik az Inter középhátvédje iránt.
A 27 éves védő pár évvel ezelőtt már közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a Milanhoz, azonban végül a városi rivális Intert választotta. Ranocchia ebben a szezonban nem számít alapembernek az Interben és mindössze 208 játékpercet töltött a pályán a bajnokságban.
A Sky Sport Italia szerint a Milan ismét bejelentkezett Ranocchiáért. A piros-feketék szeretnék kölcsönvenni az olasz védőt vételi opcióval. Ranocchia számára fontos, hogy a szezon hátralevő részében folyamatos játéklehetőséget kapjon, hiszen szeretne ott lenni az olasz válogatottal a 2016-os Európa-bajnokságon.
Állítólag az Inter hajlik az üzlet felé, azonban kötelező opciót szeretne. Ranocchia iránt a Milan mellett több klub is érdeklődik, nevezetesen Angliából a Liverpool és a Norwich, míg Olaszországból az Atalanta és a Sampdoria.
Forrás: Sky Sport, milanlive
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…