Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Vasárnap este nagy volt az aggodalom az FC Barcelona szurkolóinak körében, ugyanis a második félidőre nem futott ki Leo Messi, majd pedig Jordi Alba is megsérült. A klub hétfőn hivatalos közleményt adott ki a két játékos állapotáról.
Az elkövetkezendő két hétben négy mérkőzés is vár a katalánokra, ám, azt, hogy ki lesz a csapat bal hátvédje, jelen pillanatban elég nehéz megmondani, beugró játékos lesz az szinte biztos. Jordi Alba ugyanis legalább 14 napig partvonalon kívülre került, s Mathieu sem épült még fel, míg Adriano elvileg megegyezett az AS Romával, s bármelyik pillanatban hivatalos lehet klubváltása.
Az elkövetkezendő két hét programja: Bilbao (I), Málaga (I), Bilbao (H), Atletico (H)
Leo Messi esetében fellélegezhettek a szurkolók, a csomag, amit kapott kisebb combizom-húzódást, zúzódást eredményezett, s elővigyázatosságból cserélte őt le Luis Enrique. Ellenben a tréner leszögezte, hogy nem fok kockáztatni, orvosi vélemény ide vagy oda, Messi pihenni fog. Azt nem tudni, hogy ez csak a hét közi Bilbao elleni Király Kupa mérkőzés odavágójára értendő, vagy több találkozót is érint a regenerálódás, rehabilitáció.
Őszi Ádám
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…