Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Kivégzés zárásként – fordulóösszegző

Folytatódott a gálaelőadások sorozata a húszadik fordulóban, a záró meccsen az Eibar hintett ötöt hazai környezetben.

eibarötös

Eibar – Granada 5-1 (2-0)
g.: Inui (35.), Enrich (38., 68.), Baston (75., 79.) ill.: El Arabi (65.)

Nem erre számított a Granada, hiszen a kiesés rémétől is fenyegetett kiscsapat az élmezőnyhöz tartozó meglepetéscsapathoz utazott. Habár az Eibar sem tartozik a jónevű egyletek közé, azért dicséret illeti, mert kiegyensúlyozott szereplésének köszönhetően nemzetközi kupát érő helyre lépett, megelőzve a Sevillát. Ehhez kellett, hogy igazán elkápráztassa saját drukkereit. Persze nem minden fenékig tejfel, az első félórában az összes adódó lehetőségét elpuskázta a hazai alakulat, de végül csak megtalálták az éles töltényt is: Előbb Inui, majd nem sokra rá Enrich iratkozott fel az eredményjelzőre. Keko adta a két gólpasszt. S ha ez nem lett volna elég. El Arabi ugyan a második félidő derekán szépített, de ezzel csak felpiszkálta az oroszlánt, amely bő tíz perc alatt berámolt újabb három gólt, végleg padlóra küldve a látogatókat. Az Eibarból érdemes kiemelni Kekót, Bastont és Enrichet. Előbbi két gólpasszal, Baston két góllal, gólpasszal, míg Enrich szintén duplával és gólpasszal zárt.

A forduló korábbi eredményei:
Sevilla – Málaga 2-1
Celta Vigo – Levante 4-3
Villarreal – Betis 0-0
Real Sociedad – Deportivo 1-1
Valencia – Rayo Vallecano 2-2
Real Madrid – Sp. Gijon 5-1
Barcelona – Bilbao 6-0
Las Palmas – Atletico 0-3
Getafe – Espanyol 3-1

Tabella:

laliga

Góllista:

laligagól

Továbbra sem gólképes a listavezető Atletico védelme, amit jól jelez, hogy mindössze nyolc gólt kapott az idei évad 20 bajnokija alatt Simeone csapata. Ezzel eddig rekordot állítanak fel a „Matracosok”. Bár a támadójátékon lenne javítanivaló, de amíg hátul rendben vannak, addig elől elég egy-két gólt szerezni, és rövid időn belül újfent magasba emelhetik a piros-fehér-kékek a bajnoki kupát. Persze ehhez a Zidane kinevezése óta sziporkázó Realnak, és a Luis Enrique irányította Barcelonának is lesz egy-két szava. A Blancók vasárnap ismét ötössel jelentkeztek, akiknél egyre jobb formába lendül Gareth Bale, és Ronaldón is látszik, ismét élvezi a futballt, ráadásul Benzemát sem viselte meg különösebben a zsarolási ügye, legalábbis nem mutatja. Ami pedig a katalánokat illeti, ha döcög is olykor a játék – lásd Espanyol illetve Depor – a pontszerzés akkor is jön. Az utóbbi időben viszont a győzelem mellé kiütés is párosul. Legutóbbi mérkőzéseiken négynél alább – leszámítva az említett összecsapásokat – nem adta a katalán kirakatcsapat. Az élcsoportban nagy változás nem következett be, mindössze a kiesőjelöltnek tartott Eibar lépett a Sevilla helyére az Európa Liga selejtezőt jelentő hatodik pozícióba. Hátul továbbra is nagy a tülekedés a bennmaradást érő helyekért, hiszen a sereghajtó Levante mindössze három pontra van a még vonal feletti Granadától, amely viszont nehéz helyzetbe került az Eibartól elszenvedett vereség után. Nem érezheti magát biztonságban a Las Palmas, Betis, Espanyol, Real Sociedad tandem sem.

suárez

Ami a gólvadászatot illeti, meggyőző előnnyel vezet Luis Suárez, aki vasárnap mesterhármassal és gólpasszal vette ki részét a Bilbao kivégzéséből. Mögötte az egyre jobb formát mutató Benzema, Neymar, Ronaldo trió követi, majd Bale és Griezmann, Agirretxe, Pérez hármas ólálkodik még lőtávon belül. Meglepetés, hogy Messi „csak” tíz találatnál jár, de róla tudni kell, hogy sokáig sérülés miatt nem volt bevethető ősszel. Viszont CR teljesítménye is szembetűnően javult, mióta nem Benítez irányítja a királyi gárdát.

(fotók: laliga.es; eurosport.co.uk; tabella és góllista: eredmenyek.com)

Gavalovits Sándor