Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
A firenzeiek rövid időn belül két új játékost is megszereztek, hogy javítsák esélyeiket a BL-hely elérésére. Mindketten ismerősek lehetnek a Serie A követői számára, Tino Costáról és Mauro Záratéről van szó.
Zárate a West Ham Unitedtől érkezik másfél millió font körüli összegért. Az argentin korábban a Lazio csapatában szerepelt az olasz bajnokságban, és ott kifejezetten jól ment neki eleinte, aztán fordult egy kicsit a világ. Amint végleg magához láncolta a római csapat, Zárate nem tudta ugyanazt hozni, mint korábban sőt, komoly bajba került, amiért fasiszta karlendítést csinált egy Bari elleni meccsen, amit a szurkolókkal nézett együtt. Azzal próbálta próbálták megvédeni, hogy nem is tudta ki volt Hitler vagy Mussolini… Túlságosan ez nem hatotta meg a futballszövetséget. Végül 2012 novemberében gyakorlatilag kirúgták a Lazióból, amikor kérvényt nyújtott be, hogy hazamehessen Argentínába egy kezelésre, ehhez képest elment családjával nyaralni a Maldív-szigetekre. Hiába, a focisták élete sem csak játék és mese… A Lazio fél millió euróra büntette, és lepasszolta Angliába.
A szigeten nem alkotott maradandót sem a West Hamben, sem a QPR-ban. Bár idén játszott pár mérkőzésen nem csoda, hogy végül megváltak tőle, összesen 5 gólig jutott 22 találkozón a Kalapácsosoknál.
Rajta kívül a Szpartak Moszkvától érkezik Tino Costa is. A portugál középpályás az európai futballtérképre még a Valenciában eltöltött ideje alatt került fel, ekkor ismerhettük meg gyilkos bombáit. Innen távozott Oroszországba, ahonnan viszont a Genoához került kölcsönbe. Idén egész sok mérkőzésen játszott, de nem hozta azt, amire a tudása predesztinálná. 12-szer lépett pályára, ezeken egyetlenegy gól vagy gólpassz sem fűződött a nevéhez. Kíváncsian várjuk, hogy Firenzében megtalálja-e régi önmagát. A 31 éves középpályás kölcsönbe érkezett, a Viola azonban megvásárolhatja őt a szezon végén, ha elégedettek a teljesítményével.
Tereh Balázs
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…