Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
A brit sajtó szerint Guardiola már megbeszéléseket is folytat a jövőjével kapcsolatban, de csak egy dolog biztos: Anglia lesz a következő állomás.
A BBC azzal a hírrel indította a napot, hogy Pep Guardiola és a Manchester United vezetői a múlt héten Párizsban találkoztak. Az MU-nál a Bayern edzőjét szemelték ki van Gaal helyettesének.
Louis van Gaal menesztése már lassan hónapok óta témát ad az angol lapoknak, viszont azóta is ott ül a padon – az eredmények és a játék pedig továbbra is olyan, amilyen.
Guardiola neve egyáltalán nem meglepő ebben a történetben, hiszen a katalán tréner korábban bejelentette: Angliában, a Premier League-ben szeretné folytatni edzői pályafutását.
De. Továbbra is tartja magát a pletyka, hogy ő a City-t fogja választani a United helyett. Ezt erősíti az a tény is, hogy a fent említett párizsi beszélgetést cáfolták a vörösök részéről.
A 45 éves tréner egyébként bocsánatot kért kollégáitól. Azzal a bejelentéssel, hogy Angliában szeretné folytatni, akaratlanul is hatalmas nyomás alá helyezte a PL-ben tevékenykedő edzőket:
“Nem állt szándékomban bárkit is kellemetlen helyzetbe hozni. Karrierem során a legtöbbször – akár edzőként, akár játékosként – nagyon tiszteltem a kollégáimat.” – mondta Guardiola.
Baranyai Balázs
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot