Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcából igazolt védőt a Betis! – hivatalos

A Barcelonától kölcsönzött védőt a kiesés ellen menekülő Real Betis. A sevillai klub biztatóan kezdte az idény legelejét, viszont az elmúlt időszakban egyáltalán nem megy nekik a játék úgy, ahogy azt valószínűleg eltervezték. A katalánoktól érkező labdarúgó pedig nem más, mint Martin Montoya. 

12651023_946483625406877_3175968755405312249_n

A Real Betishez került kölcsönbe a Barcelona szélső védője, nevezetesen Martin Montoya. A spanyol hátvéd a szezon őszi felét az Internazionale együttesénél töltötte, de Roberto Mancini nem igazán számolt a 24 esztendős labdarúgóval, ezért fél év eltelte után rögtön visszatérhetett a katalán klubhoz, de mint az kiderült csak nagy rövid ideig.

Martin Montoya a Barcelona utánpótlásában nevelkedett, majd ott is vált profi labdarúgóvá. A felnőttek között a 2010/2011-es kiírás folyamán mutatkozhatott be. Nagyon úgy festet, hogy 1-2 éven belül méltó utódja lehet Dani Alvesnek, viszont csak másodhegedűsnek számított a brazil védő mellett. Minden frontot egybe véve 67 mérkőzésen léphetett pályára a Barca színeiben. A 2015-ös nyári átigazolási piac során az Inter vette kölcsön. Sokan talán úgy hitték, hogy a milánói klubnál alapemberként fognak számítani rá, de ott is javarészt csak a padot koptatta. Összesen 4 találkozón kapott lehetőséget. 

Élő, folyamatosan frissülő átigazolási rovataink bajnokságonként! – Ne maradj le semmiről

Németország – 18:00 — (Bundesliga rovatért KATT)
Olaszország – 23:00 — (Serie A rovatért KATT)
Spanyolország – 00:00 — (La Liga rovatért KATT)
Anglia – 00:00 — (Premier League rovatért KATT)
Franciaország, Hollandia és Portugália egyaránt – 00:00

Képforrása: Real Betis facebook oldala

Németh Boldizsár