Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Útján a labda az NBIII-ban is

Nem csak az élvonalban, hanem a magyar 3.osztályban is elrajtoltak a küzdelmek. A télen már nem csak a korábbi élvonalbeli csapatok miatt érdemes a meccsekre kijárni, hisz a  Nyíregyháza, REAC, Győr, Tatabánya négyest korábbi válogatott játékosok is követték.

keneseikr

A 2007/08-as bajnokságban még mind a 4 csapat az élvonalban szerepelt, ahol a Győr a 3., Nyíregyháza 10., REAC 12, míg a Tatabánya a kieső 15.helyet szerezte meg. (Tatabánya volt az utolsó, hisz szezon közben az FC Sopron gárdáját kizárták) A 2015/16-os szezonban ezen csapatok, a 3. vonalba kényszerültek. Akkor még nem beszéltünk a Kaposvárról, mely azóta már a megye I.-ban küzd a bajnoki címért.

Hétvégén rajtoltak az NBIII-as csoportok küzdelmei, ahol már több ismert játékos is pályára lépett. Hisz már eddig is a 3.vonalban szerepelt többek közt Bárányos Zsolt, Molnár Zoltán mindketten a Dabas játékosai. Ezen a télen itt láthatjuk már a Rákosmente kapujában a korábbi válogatott kiváló hálóőrt, Szűcs Lajost, a III. Kerületben őrjítheti meg az ellenfelek védőit a nagyszerű csatár Kenesei Krisztián is.

Az NBIII Keleti csoportjában, a csoport favoritja a Nyíregyháza, hisz rengeteg korábbi élvonalbeli játékossal a keretében az azonnali feljutást tűzte ki célul. Ez szinte biztos, hogy sikerülni fog, hisz hétvégén is a Loki II.csapatát legyőzte. Kihívói a tavaly még 2.osztályú Cegléd, most vereséget szenvedett a Diósgyőr II. csapatától, míg a Cigánd döntetlent játszott a Tállyával, a Kazincbarcika viszont győzött a Jászberény együttese ellen. Rákosmentén pedig győzelemmel mutatkozott be a kapuban Szűcs Lajos.

A hétvége eredményei a Keleti csoportban:

KBSC FC JÁSZBERÉNYI FC 3 2
CIGÁND SE TÁLLYA KSE 1 1
RÁKOSMENTE KSK TISZAÚJVÁROS 2 0
FC HATVAN NYÍRBÁTORI FC 1 0
REAC FELSŐTÁRKÁNY- 2 0
DVTK II. CEGLÉDI VSE 1 0
DVSC-DEAC II. NYÍREGYHÁZA 1 2
ÚJPEST FC II. SOMOS SE 1 0

Élmezőny:

Nyíregyháza 46.pont, Cegléd 42.pont, Cigánd, Kazincbarcika 36-36.pont

A közép csoportban már sajnos meccsek maradtak el, 3 rossz időjárás miatt, egy pedig a paksi betegség miatt.  A 2.vonalba kerülésért küzdő csapatok közül, így a Dunaharaszti lépett pályára, s ő győzelemmel is kezdte a tavaszt.

PÉNZÜGYŐR SE GYULAI TERMÁL FC 3 1
MONORI SE DUNAHARASZTI MTK 0 2
BUDAPEST HONVÉD II. SZENTLŐRINC SE 5 1
BÉKÉSCSABA ELŐRE II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 1 1

Élmezőny:

1. Kozármisleny 42.pont, 2. Dunaharaszti 34.pont, 3. SZEOL 30.pont

A 3. NBIII-as bajnokságot egybevetve a legerősebb a Keleti, utána jön a Nyugati csoport. Érdekes módon itt is teljes fordulót tudtak rendezni.  Csepelen szintén két élvonalbeli csapat mérkőzött meg egymással. Aki régóta figyeli az eseményeket, az tudja, hogy volt időszak, mikor a különböző csapatok költözködtek, s bizony a jelenlegi Tatabánya, az korábban a III. Kerületből indult, miután egy kis időt eltöltött Csepelen, az akkori görög tulaj Mokalisz úr Tatabányán fejezte be ténykedését a magyar labdarúgásban.

Tommaso-Rocchi-LazioAzóta új szelek fújnak Tatabányán is, hisz volt itt NBI, NBII, most lassan 2 éve NBIII. Tavaly nyáron már irány volt a megye I, mikor új befektetők érkeztek, s egycsapásra a magyar játékosok tartalék sorba kerültek. Most hétvégén 11 külföldi focistával kezdett az egykori bányász, köztük a korábbi olasz válogatott Tomasso Rocchival. A derék tar csatár vállalt is az 5 gólból 2 találatot. Mondja valaki azt, hogy gyenge a magyar 3.vonal, hisz Tatabányán nem csak olasz, de szlovák válogatott játékos is található Kamil Kopunek személyében.  A télen alaposan megerősödő Mosonmagyaróvár (többek között Tarczy Pál, Magasföldi József is is oda igazolt) alaposan elverte a Puskás II. csapatát. Győrnél továbbra is cél a 2.vonal, győztek ugyan, de azért 1 gólos győzelem a 4 pontos (de télen erősödő) Csorna ellen, nem épp acélos teljesítményt sugall.

CSEPEL FC III. KER. TVE 0 0
TATABÁNYA FC SÁRVÁR FC 5 1
DIÓSDI TC-SELECT BKV ELŐRE 2 1
MOSONMAGYARÓVÁR PUSKÁS AKADÉMIA II. 6 2
ANDRÁSHIDA FERENCVÁROSI TC II. 1 2
MTK BUDAPEST II. ÉRDI VSE 2 2
DOROGI FC VIDEOTON FC II. 0 0
CSORNAI SE ETO FC GYŐR   1 2

Élmezőny:

1. Ferencváros II. 42.pont, 2. Videoton II. 37.pont, 3. Dorog 34.pont, 4. Mosonmagyaróvár 33.pont

Képek forrása: csakfoci.hu, vasasfc.hu, forzaitalianfootball.com

Endrődi Dávid