Válogatott: Csodás környezet – Sean Connery korábbi birtokán
Pont került a szálláshely ügyére, így a válogatott Dél-Franciaország egyik legszebb helyén ver tábort.
Hivatalosan is bejelentette az MLSZ, hol lesz a magyar válogatott „hadiszállása” a nyári kontinensviadalon. A szövetség sok lehetőséget számba véve döntött Tourrettes-ben található Terre Blanche mellett. Festői környezetben fekszik tehát a tábor, ahonnan Bordeaux-ba repülővel, Marseille-be busszal, míg Lyonba szintén repülővel utazik együttesünk. „A nemzeti csapat szálláshelyének kiválasztása az UEFA előírásainak és a szakmai stáb – a minél sikeresebb szereplés érdekében felállított – szempontjainak teljes figyelembevételével történt – írja az MLSZ. – Miután csapatunk a pótselejtezők után, a kvalifikáció legkésőbbi pillanatában jutott ki az Európa-bajnokságra, így az UEFA által felajánlott szálláslehetőségek közül a legtöbbet már elfoglaltak más csapatok. Ugyanakkor a magyar csapat által választott bázisnak mindenben meg kellett felelnie az előírt szigorú minőségi elvárásoknak, feltételeknek.”
Mindent figyelembe vettek, így a távolságokat, és a mérkőzéshelyszínek megközelíthetőségét is. „A november 15-i kijutás utáni rövid, de intenzív kiválasztási és tárgyalási folyamat végén a szövetség látókörébe egy nyugat- és egy kelet-franciaországi lehetőség került. Ezek közül végül azért a délkeleten található helyszínt választotta az MLSZ vezetése, mert itt, a szakmai és logisztikai szempontok megvalósulása mellett, a Magyar Labdarúgó-szövetségnek rendkívül kedvező árat is sikerült kiharcolnia. Bár a hotel nem a tenger partján fekszik, mégis közel van az utazások szempontjából fontos tengerparti repülőterekhez, illetve az A8-as autópályához.”
Néhány érdekesség a helyről:
-20 évig Sean Connery birtokolta a kastélyt, és a 266 hektáros területet, melyet 1999-ben egy svájci banknak adta el
– jelenleg Dietmar Hopp, SAP-vezér birtoka, aki két – egyenként tizennyolc lyukú golfpályát építettet.
– négy étterem, golfakadémia, egy gyógyfürdő és egy 110 lakosztályos szálloda alkotja a komplexumot.
– a települést alig 3000 fő lakja, 34 km2 a területe.
A Terre Blanche a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzéseinek otthont adó helyszínek közül Marseille-től 113, Lyontól 278, míg Bordeaux-tól 589 kilométerre fekszik légvonalban.
További képek: terre-blanche.com
Gavalovits Sándor