Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Bölények a farkasok ellen! – Előzetes

Kedden a Benfica-Zenit 1-0 és a PSG-Chelsea 2-1-es két nyolcaddöntős összecsapással kezdetét vette az UEFA Bajnokok Ligája 2015/16-os sorozatának tavaszi szezonja. Szerdán két újabb mérkőzésre kerül sor, melyek közül az idei szezon két meglepetés csapatának a mérkőzését elemezzük bővebben ki. Nézzük mit érdemes tudni a csapatokról és magáról a párharcról az odavágó előtt.

blgentwolf

Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő – odavágó
20:45 KAA Gent – VfL Wolfsburg (Sport 1)
Helyszín: Gent, Ghelamco Arena

KAA Gent

Forma: Erőn felül teljesít eddig a 2015/16-os esztendőben a belga kiscsapat, mind honi és mind nemzetközi szinten! Mindenekelőtt nem árt tudni a Bölényekről, hogy a klub 1864-es alapítási évével mindenidők egyik legrégebbi sportegyesülete. Maga a labdarúgó szakosztály egyébként 1900-ban alakult meg. Számottevő eredményt a 70-es évekig nem is ért el a klub és az első bajnoki címre egészen a tavalyi szezonig kellett várni, mely igen csak nagy meglepetést keltett a belga sportéletben, még akkor is ha a csapat ugyan évek óta ott volt a közvetlen élmezőnyben. A bajnoki cím a Belgák előkelő UEFA-ranglistás helyezésük miatt automatikus főtáblát ért a Bl 2015/16-os idényében, de a szakértők ennek ellenére úgy gondolták a Gent majd csak a pofozó szerepet tölti be az őszi szezonban akár kikkel is kerülnek egy csoportba. Már csak azért is gondolta ezt mindenki, mert a Belga klubcsapatok eddig öt csapattal képviseltették magukat 19 alkalommal a Bl-főtáblán és csak egy alkalommal sikerült a csoportkörből való továbblépés. Ez is még a 2000/01-es szezonban történt meg, mégpedig az Anderlecht volt az a csapat amely még az akkor létező második csoportkörbe jutott be. Ez a bravúr többet nem is jött össze a lila-fehéreknek, de a Gentnél szintén jóval nagyobb múltú Club Bruges-nek sem négy kísérletből, a Standardnak, Genknek, és még a Liersnek még inkább nem, de a Gent most ezt a bravúrt véghez vitte. Ráadásul Bl-újoncként! A klub sikere még úgy sem elvitatható, hogy az idei szezonban pocsékul teljesítő Valenciát előzték meg, illetve a pocsék őszt produkáló Lyont. A belgák egyedül a Zenittel nem tudtak mit kezdeni. Mondjuk velük a csoportkörben senki se. Igaz pont a Gent volt az egyetlen csapat akinek sikerült pontokat cseni az oroszoktól. A Gentnek egyébként az utolsó három mérkőzése volt lehengerlő, hiszen a csapat mindössze egy pontot szerzett az első három fordulóban, majd az utolsó mérkőzésein a belgák egymás után verték meg riválisaikat. Sorban a sikerek: 1-0 otthon a Valencia ellen, 2-1 idegenben a Lyon ellen, majd a hazai pályán a Zenitet intézték el 2-1-el. A kiscsapat azóta is jó formában van, hiszen egészen a múlthétig vezették a belga pontvadászatot. Ekkor szenvedtek vereséget épp attól a Brugestől akik így eléjük kerültek, de a bölények hátránya így sem számottevő, hiszen csak az egymás elleni eredmények miatt állnak a második helyen. A csapat első számú gólgyárosa Sven Kums akiért ráadásul fél Európa sorba áll. Roppant egységes és fegyelmezett csapat benyomását tette az őszi szezon során a klub. Egy biztos: A Wolfsburgnak nem lesz könnyű páros mérkőzése a belgák ellen!

Sérültek: Számottevő hiányzója nem lesz a belgáknak. Akit ki lehet emelni az talán az a Hannes van der Bruggen aki eddig a szezonban kilenc mérkőzésen lépett pályára. A középpályás ezeken a fellépéseken mindössze egy gólt lőtt. A teljesség igénye kedvéért sérült listás még Gustav Wikheim és Peter Olayinka. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy előbbi játékosok közül Olayinka egy mérkőzésen sem lépett pályára a 2015/16-os szezonban, míg a másik játékos is csak egyszer lépett pályára mind a hazai és mind a nemzetközi színtéren. Eltiltottak: Asare, Depoitre, Foket, Saief. Tehát jól látszik, hogy a Gent sérült listáján nincs húzóembere a csapatnak.

Játékosmozgás a télen: Távozó oldalon nem találunk neveket, viszont érkezőoldalon annál inkább. A klub télen megszerezte Lucas Deauxot a Nantes-tól, Rob Schoofs-ot a Sint-Truiden-től, Moubarak Boussoufa-t kölcsönben a Lokomotív Moszkvától, a norvég Gustaf Wikheim-et a Strömsgodset-től, a négériai – épp sérült – Peter Olayinka-át az albán Skenderbeu-tól és a szenegáli Simon Déidhiou-t a norvég Haugesundtól. Tehát jól látszik, hogy világot megváltó játékost nem igazán sikerült igazolnia a bölényeknek, tehát a csapat elsősorban az eddigi értékeire támaszkodva rugaszkodhat neki a Wolfsburgnak.

 

VfL Wolfsburg

Forma: Ha rangsorolni kéne az idei év meglepetéscsapatait, akkor a Gent után a rangsorban talán éppen a Wolfsburg jönne. A farkasok másodszor futottak neki a Bajnokok Ligájának, először még a 2009/10-es szezonban szerepeltek mikor is bomba meglepetésre a semmiből megnyerték a Bundesliga 2008/09-es kiírását. A Wolfsburg ekkor még csoportja harmadik helyén végzett, és most az előző szezon második helyezett jogán indultak ismét az elitligában. Ráadásul Dostáknak a csoportja szinte megegyezett a hat évvel ezelőttivel. Akkor a csoportot a Manchester United nyerte meg, a CSZKA Moszkva lett a második, a Wolfsburg viszont a Besiktassal párban kiesett a főtábláról. Ekkor még a MU nagyon simán oda-vissza verte a németeket, de a CSZKA ellen is a hazai siker után Moszkvában vereség lett a vége. Az idei szezonban a várakozásokon felül teljesített a zöld-fehér gárda, hiszen a most is rivális CSZKA, MU páros közül a CSZKA elleni akadályt oda-vissza győzelemmel simán teljesítették a németek, míg a Man. United elleni minimális idegenbeli vereség után, hazai pályán aratott utolsófordulós győzelmével éppen a Wolfsburg süllyesztette el van Gaalékat. A csoport negyedik tagja a tavalyi holland bajnok PSV volt mely ellen tükör eredmények születtek, hiszen mind két csapat hazai pályáján tudott győzni 2-0-ra, így a német csapat a holland csapattal karöltve megérdemelten jutott tovább. A Wolfsburg hazai szereplése viszont totális csőd a Bl-szereplésükhöz képest. Korai kiesés a kupából. Igaz ez még megbocsájtható a szinte már-már legyőzhetetlen Bayern ellen. De a Bundesligában elért nyolc győzelem, hat döntetlen és hét vereség mindössze eddig a nyolcadik helyre elegendő, mely helyezés még az Európa Liga-részvételtől is távol van. Ráadásul a farkasok éppen a hétvégi Ingolstadt elleni hazai 2-0-s sikerükkel zártak le egy hét mérkőzéses nyeretlenségi szériát. A Wolfsi helyzetét az sem segíti, hogy a sorsolása sem nevezhető álomszerűnek a Bundesliga hátralévő 13 fordulójára. Ezek után még inkább elkél a csapatnak a Gent elleni siker, és a minél jobb szereplés az idei Bl-ben. Persze kérdés ez mennyire fog rámenni a hazai szereplésükre, hiszen ha mindent a Bl oltárán áldoznak fel, akkor a végén még a jövő évi nemzetközi kupaszereplés is elúszhat. De ez még a jövő zenéje! Inkább koncentráljunk a mai mérkőzésre, melynek az esélyeit illetően nehéz lenne bármi okosat mondani. De a belgák ma jók lehetnek egy gólos hazai sikerre, de ha az összképet kéne nézni akkor mindenféle képen a Wolfsburg számít a párharc esélyesének!

Sérültek: Nem könnyíti a helyzetét a Wolfsburgnak a sérültek és eltiltottak sora sem. Hiszen a Bajnokok Ligája hivatalos oldala szerint nem léphet pályára Belgiumban Guilavogui, Benaglio, Caliguiri, Naldo, Ascues, Dost és Bendtner. Jól látszik tehát, hogy nem elég, hogy hosszú a sérült és eltiltott lista, ráadásul húzónevekkel van tele ez a lista… a fenti nevek közül Bendtner az egyetlen aki eltiltás miatt nem léphet pályára a mai mérkőzésen.

Játékosmozgás a télen: Nagy játékos mozgás nem volt a tél folyamán, hiszen egyedül a brazil Bruno Henrique aki érkezett még január végén, ő a brazil Goiástól érkezett ingyen.

Egymás elleni múlt

A két klub egymás elleni mérlege most fog bővülni két mérkőzéssel, hiszen ezt megelőzően tétmérkőzésen még nem találkozott egymással a két gárda. Ezek után még nehezebb megtippelni a végeredményt. Egy biztos: A Bajnokok Ligája idén egy újabb belga-német párosítással fog gyarapodni. Csak reméljük, hogy legalább olyan színvonalas lesz ez a páros mérkőzés mint az 1993 őszi Werder Bremen-Anderlecht 0-3-as félidő után 5-3-as Werder sikert hozó kétségkívül a leglátványosabb belga-német párharcot hozó mérkőzése…

Becz Tamás