Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Elégedett PSG, kicsit keserű Chelsea – reakciók

Esély megvan mindkét oldalon a továbbjutáshoz, hiszen a Chelsea Párizsban sokat érő idegenbeli gólt szerzett.

PSG - Chelsea

Természetes, hogy elégedettek az egyik oldalon, hiszen a PSG a csereember Cavani góljával előnyből várhatja a visszavágót. Ugyanakkor a londoniak Mikel találatának köszönhetően reménykedhetnek a Stamford Bridge-n játszandó második összecsapás előtt.

„Fantasztikus éjszaka volt! – örült Edinson Cavani, a párizsiak uruguayi csatára – Jól ment a játék a csapatnak is, ezért nagyon boldog vagyok. Nekünk, csatároknak a gól a legfontosabb, ez éltet bennünket, és most fontos találatot szereztem. Nehéz időszak áll mögöttem, sokat dolgoztam azért, hogy kilábaljak a gödörből.”

psg-chelsea750

Korábbi együttese ellen lépett pályára David Luiz. A brazil bekknek is köszönhető, hogy az egyre jobb formában futballozó Diego Costa nem nagyon ficánkolt. „Nagyon jó csapatot győztünk le – fogalmazott a védő, aki azonban önkritikus hangokat is beleszőtt értékelésébe. – Azt hiszem, mindent beleadtunk ma este, és meg is szereztük az áhított győzelmet. Természetesen jobban is futballozhattunk volna, hiszen rengeteg helyzetünk kimaradt. Ennek ellenére jó érzések töltenek el bennünket, az első lépést megtettük a továbbjutás felé: megvan a hazai siker.”

A PSG elnöke, Nasszer al-Kelafi is megszólalt az estével kapcsolatban, ahogyan Laurent Blanc is. Utóbbi Marco Verrattit emelte ki. „Fantasztikusan játszott, a vége felé kissé visszaesett, de ez természetes, hiszen sérülésből tért vissza. Jó jel a jövőre nézve, hogy a mérkőzés közben semmilyen fájdalmat nem érzett.”

Magabiztosan nyilatkozott a franciák első embere, szerinte Londonban csapata kiharcolja a továbbjutást. „Elégedett vagyok a mérkőzés színvonalával, de nagyobb különbségű győzelmet érdemeltünk volna. Azt láttam az összecsapás előtt játékosaim szemében, hogy készek meghalni a győzelemért. Londonban nyerünk!”

mikel

Érthetően csalódottak a másik oldalon, hiszen kikapott a Chelsea, ugyanakkor Guus Hiddink, a kékek trénere látja a pozitív dolgokat is, így például nem a hiányzókat emlegeti. „Az eredmény negatív, hiszen kikaptunk, de a másik oldal pozitív, hiszen fontos az idegenbeli gól. A vereség kicsit bánt, mert határozottabban, agresszívebben is játszhattunk volna egy olyan ellenféllel szemben, amelyik ennyire tud futballozni; és nem voltuk eléggé élesek a helyzetek kihasználásakor sem. Ennek ellenére tulajdonképpen örülhetünk az eredménynek, még mindig harcban állunk a továbbjutásért. Nem akarunk rugózni azon, hogy kik hiányoztak, akik játszottak most helyettük, megtették azt, amire kértem őket. Az idegenben szerzett találat nagyon fontos az ilyen párharcokban, ha a Stamford Bridge-en is így teljesítünk, mint most, ez a vereség nem sokat számít majd.”

Hozzá kell tenni, a holland mester második londoni korszakában ez volt a tizenegyedik tétmérkőzés, és először kapott ki csapata.

Ahogyan a párizsiak, úgy a Chelsea játékosai is kiemelték, nehéz este volt számukra. Branislav Ivanovic óvatosságra int, míg Gary Cahill szerint hazai környezetben jobban harap a Chelsea. „Igen nehéz mérkőzés volt, megpróbáltuk játszani saját futballunkat, és megszerezni az idegenbeli találatot. Az ellenfél szerezte meg a győzelmet, ez nagy előny, ám tudjuk azt is, hogy ha odahaza mindent megteszünk a sikerért, továbbjutunk. Párizsba azzal az eltökélt szándékkal érkeztünk, hogy megmutatjuk, milyen bátrak vagyunk, és képesek vagyunk gólokat szerezni; és akadt is pár helyzetünk, mielőtt az ellenfél meg nem szerezte a vezetést. A végén nem koncentráltunk megfelelőképpen, túlságosan kinyíltunk, a PSG-nek meg klasszis csatárai vannak, akik minden helyzetet értékesítenek. Összeszedettebben és óvatosabban kell játszanunk majd, mert az ilyen meccseket apró különbségek döntik el.” – így Ivanovic.

„Odahaza sokkal magabiztosabban szoktunk futballozni, és tudjuk, mi a dolgunk. Tudtuk azt is, hogy nehéz lesz Párizsban jó eredményt elérni, már itt eldönteni a továbbjutást.” – érvelt Cahill.

Gavalovits Sándor