Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A korábbi Inter-csatár is Kínát választotta – íme, miért

Egyedül Kínában él még az átigazolási szezon, így ott még adottak a lehetőségek az új labdarúgók megszerzésére – rekordösszegeket áldoznak a legnagyobb sztárokra.

Kép: youthsdigest.com

Kép: youthsdigest.com

Szerdán a PSG-s Ezequiel Lavezzi is elkötelezte magát egy kínai csapathoz (az ötödik legjobban fizetett játékos lett valaha), most pedig Obafemi Martins tette meg ugyanezt.

A nigériai támadó a Seattle Sounders együttesét hagyja ott a Shanghai Shenhuáért, amelytől nem rég távozott az ausztrál válogatott Tim Cahill. Martins gyakorlatilag az ő pótlására érkezett, éktársa pedig Demba Ba lesz majd (őt a Chelsea-ből ismerhetjük).

Martins három szezont követően hagyja el Seattle-t, ahol tavaly és tavaly előtt 15-17 gólt szerzett.

Óriási közönség kedvenc volt arrafelé Martins, aki egy hosszabb Instagram bejegyzéssel búcsúzott a drukkerektől. Ebben köszönetet mondott a szurkolóknak és tisztázta, hogy mindent megkapott ott, amire csak szüksége lehetett.

Más dolgok foglalkoztatták őt azonban, amikor elfogadta az új ajánlatot: új kihívásokra vágyott. Azokhoz az időkhöz hasonlította a szituációt, amikor még 15 évesen került az Interhez és egy teljesen új kultúrában, környezetben kellett kihoznia magából a legtöbbet.

Nem várja, hogy mindenki megérti majd a döntését, de ő most nagyon izgatott az új lehetőség miatt.

Baranyai Balázs