Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB III: Újabb átszervezések jöhetnek

Az MLSZ -ben elkészítették az NB III-as bajnokság 2016/2017-es idényének versenykiírását, ezek szerint újabb átalakítások várhatóak a harmadik vonalban.

mlsz-5328_b

A következő évben az NB II -ben 20 csapat fog indulni. (persze, csak ha mindenki megkapja a szükséges licenceket) Erről már korábban döntöttek az MLSZ-ben, de most úgy néz ki, hogy a harmadik vonal is meg lesz reformálva.

Ki tudja hanyadszor szervezik át, valamelyik bajnokságot, az előrelépés reményében. Most a soron újra az NB III van. Ugye emlékszünk, hogy ebben az évben 3×20 csapatosra volt tervezve a létszám, ebből sikerült összekaparni 3×17 egyletet. Ugye innen most minimum az első kettők feljutnak + a legjobb 3. Tehát itt elveszítünk 7 csapatot. Kiesik az NB II-ből 3, így az állás jelenleg -4. Az NB III utolsó helyezettjei süllyednek csak a megye I-be, így az újabb -3. Tehát jelenleg -7. Ami 44 klub. A megye I osztályok bajnokai osztályozót játszanak a feljutás érdekében, s ott a győztesek lépnek feljebb. 20 párharc győztese 10 csapat.Ez így 54 résztvevő. 3 csoport 18 csapat.

De mivel már előre számítanak az MLSZ-ben arra, hogy nem fog mindenki a feljutást adta lehetőségével élni, 3×16 csapattal tervezik a 2016/17-es NB III – as bajnokság indítását.

Endrődi Dávid