Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Nemrég írtuk, Nenad Novakovic az UEFA-hoz fordult fizetése miatt. A Loki közleményben adott tájékoztatást a részletekről.
A kommünikét változtatás nélkül adjuk közre.
„A szerb kapus nem fogadta el a DVSC ajánlatát, magasabb igényekkel lépett fel.
Nenad Novakoviccsal kapcsolatban a DVSC az alábbi tájékoztatással szolgál a szurkolóknak és a médiának.
Mint ismert, Nenad Novakovics 2012 júliusában súlyos sérülést szenvedett, a térdében elszakadtak a szalagok, és 18 hónapig nem tudott a csapat rendelkezésére állni. Akkor a klub anyagilag hozzájárult a játékos németországi műtétjéhez, és amíg sérült volt – vagyis másfél év alatt – 18 millió forintot fizetett a labdarúgónak.
Tavaly áprilisban a kapus érrendszerével akadt gond, ami nagyon veszélyesnek bizonyult, ezért sürgősen meg kellett műteni, és azóta nem tud a csapattal edzeni. A klub – a táppénzen felül – felajánlott 15 millió forintot Nenad Novakovicsnak, aki azonban ezt nem fogadta el, magasabb igényekkel lépett fel a DVSC-vel szemben.
Amennyiben nem lesz megállapodás a klub és Novakovics között, a játékos FIFA-hoz küldött beadványa alapján születik majd döntés az ügyben.” – olvasható a klub honlapján.
Gavalovits Sándor
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!