Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Most is rangadó, Bacca szembenéz Higuainnal! – előzetes

Ezen a hétvégén is örülhetünk egy újabb olasz fordulónak. A Serie A elérkezett a 26. fordulójához ebben a bajnoki kiírásban. Ennek örömére olyan összecsapásokat láthatunk, mint a veronai városi derbi, avagy a Milan-Napoli rangadó. Nézzük hát a felhozatalt.

Serie A előzetes 15-16

A sort a Juventus kezdi meg a Bologna ellenében péntek este. A Juve valószínűsíthetően elég tartalékosan fog felállni (a soron következő BL párharc miatt) az igencsak jó formában lévő hazaiak ellen. Az is igaz, hogy a zebrák keretét rendesen megtépázza a sérültek száma.

Ezután külön ki kell emelni a Hellas Verona és a Chievo összecsapását. A veronai derbi Olaszországban nagy mérkőzésnek számít és óriási múltra vezethető vissza. A Chievo jobban áll a bajnokságban, de formájukat tekintve nem jobbak a riválisnál. Előreláthatólag telt ház fogja végigkísérni a mérkőzést.

Ami nagyon fontos még ebben a fordulóban az a Milan és a Napoli bunyója. Az északiak egyre szervezettebb és szervezettebb csapat képét mutatják, míg a Napoli most beleszaladt két vereségbe is. A fő kérdés az, hogy vajon melyik csatár fogja jelenteni a különbséget, Bacca avagy Higuain? Illetve melyik edző elképzelése fog majd jobban ülni a mérkőzésen. Nagyszerű összecsapásnak nézünk elébe.

A Roma a Palermo ellen fog pályára lépni, remélhetőleg Balogh már a keretben ott lesz, míg a farkasoknál De Rossi kiesett sérülés miatt. Azonban így hoznia kellene ezt a találkozót a fővárosiaknak. Az Inter a Sampdoriat fogadja, míg a Lazio az újonc Frosinone csapatához látogat. A dobogós Fiorentina pedig a a masszív Atalanta együtteséhez látogat el három pontért.

A forduló párosításai:

Péntek 20:45 Bologna – Juventus (DigiSport 1)
Szombat 18:00 Verona – Chievo (DigiSport1)
Szombat 20:45 Inter – Sampdoria (DigiSport1)
Vasárnap 15:00 Atalanta – Fiorentina (DigiSport1)
Vasárnap 15:00 Genoa – Udinese
Vasárnap 15:00 Sassuolo – Empoli (DigiSport3)
Vasárnap 15:00 Torino – Carpi
Vasárnap 18:00 Frosinone – Lazio (DigiSport1)
Vasárnap 20:45 Roma – Palermo (DigiSport1)
Vasárnap 21:00 Napoli – Milan

Borbély Szabolcs