Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Akivel először lett bajnok a Real Madrid! – Bemutatjuk Hertzka Lipótot

Talán kevesen tudják, de a Real Madrid első bajnoki címe magyar származású úriemberhez, nevezetesen Hertzka Lipóthoz köthető. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan is jutott el a “királyi gárdáig” illetve milyen sikereket ért el edzői karrierje során. 

2wpniwz

Hertzka Lipót élete, főbb állomáshelyei:

Hertzka Lipót vagy Lippo Hertzka 1893-ban látta meg a napvilágot Bécsben. Játékos karrierje nem sikeredett túl sikeresre, aki többek között megjárhatta az MTK Budapest és a Real Sociedad labdarúgó csapatát is. Ahol felhagyott az aktív labdarúgással, ott is kezdte meg edzői pályafutását. A baszk együttes élére 1923-ban nevezték ki, ahol 3 esztendeig dolgozhatott. Ezt követően két évet töltött el a Bilbaónál és a Sevillánál is, majd 1930-ban Santiago Bernabeu által a Real Madrid trénere lett. Hertzka végül két évet töltött el a madridi gárdánál. A következő években szintén Spanyolországban tevékenykedett, azonban 1936-ban búcsút intett. A spanyol földön komoly tekintélyre szert tevő tréner a címvédő Benfica irányítását vehette át. A lisszaboni egyletnél 1939-ig tölthette be az edző pozíciót, ezután pedig még 9 esztendőn át edzősködött. A magyar szakember 1951-ben hunyt el Portugáliában. Farkasházy Tivadart egyébként rokoni szálak kötik hozzá, hiszen keresztanyjának és egyben nagynénjének a férje volt. 

Edzői karrierje során elért eredményei:

Real Madrid:
– Egyszeres bajnok (1931/1932) 

Benfica:
– Kétszeres bajnok (1936/1937, 1937/1938)

 

Képforrása: serbenfiquista.com

Németh Boldizsár