Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Vasas -Haladás, Debrecen-Paks, Videoton-Békéscsaba beharangozók! videókkal

Hétvégén rendezik meg az OTP Bank Liga 21. fordulóját. Többek között Vasas – Haladás, Debrecen – Paks, Videoton – Békéscsaba meccsek is szerepelnek a palettán.

rangado.hu

rangado.hu

Vasas (11.)– Haladás (3.) 15:30

utóbbi 5 évben egymás elleni párharcok:
2010-11
Vasas Haladás: 2-1; Haladás –Vasas: 0-3
Szezon végén: 8.Haladás, 11.Vasas

2011-12
Vasas – Haladás: 0-0, Haladás – Vasas: 3-0;
Szezon végén: 8. Haladás, 15.Vasas

2012-13; 2013-14; 2014-15 a Vasas az NB II-ben szerepelt

2015-16 ősz: Haladás-Vasas: 1-1  (összefoglaló a videóban)

Az első tavaszi mérkőzésén a Vasas egy nagy zakóba futott bele Debrecenben, így most igyekszik kiköszörülni a csorbát. Ezt most hazai pályán tehetik meg. Cristian Müller a télen igazolt német középpályás, a Dorog elleni edzőmeccsen megsérült, így kénytelen volt kihagyni az első fordulót. Mostanra felépült, így ő is bemutatkozhat a Fáy utcában. Novák Csanád és Osváth Attila továbbra is sérült, ők kénytelenek lesznek továbbra is pihenni. Ami szintén jó hír Angyalföldön, nincs eltiltott, mivel az első fordulóban nem kapott senki lapot a csapatból.
A házi góllövőlistát a 4 gólos Remili Mohamed vezeti, a 3 találatnál megálló Kenesei Krisztián előtt, aki ősszel egyenlített a Szombathely otthonában. De ugye ő már nem lőhet gólt, hisz tovább állt, amint azt múlt heti szezonbeharangozónkban is írtuk, már az NB III-ban ijesztgeti a kapusokat.

Nagy győzelmet aratott a Haladás a Budapest – Honvéd otthonában, hisz a kapusuk Király Gábor nagyon jó napot fogott ki. így a Honvéd támadói nem tudtak a szombathelyi kapuba találni. Múlt héten is idegenben játszott a Haladás, s most is. Igaz a hazai meccseit is majdhogynem idegenben vívja, hisz tavasszal Sopronban fogadja aktuális ellenfelét. Múlt heti mérkőzés áldozatokkal is járt, hisz megkapta egyaránt 5.sárgalapját Iszalai Bence és Nagy Patrik is, így ők most a lelátóról kénytelen szurkolni csapattársaiknak.

Debrecen (4.) – Paks (6.) 15:30

Újra játszanak a paksi focisták, hisz ők ugye az előző fordulót kénytelen voltak kihagyni bakteriális fertőzés miatt. A korábbi időkben előfordultak átvándorlások Debrecenből Paksra, hisz anno Csernyánszki Norbert és Éger László is a Lokit hagyta hátra a Paks kedvéért.

Az utóbbi 5 évben az egymás elleni párharcok:

2010-11:
Paks – Debrecen: 2-2, Debrecen – Paks: 2-1
szezon végén: Paks (2.), Debrecen (5.)

2011-12:
Debrecen – Paks: 4-2; Paks – Debrecen: 0-0
szezon végén: Debrecen (1.), Paks (6.)

2012-13
Debrecen – Paks: 0-1; Paks – Debrecen: 1-2
szezon végén: Debrecen (6.), Paks (13.)

2013-14:
Debrecen – Paks: 2-2; Paks-Debrecen: 0-0
szezon végén: Debrecen (1.), Paks (11.)

2014-15
Paks – Debrecen: 2-1; Debrecen-Paks: 2-0szezon végén: Debrecen (4.), Paks (5.)

2015-16 ősz: Paks – Debrecen:  1-1

Paks csapatánál jelenleg nincs eltiltott. A klubhonlap már meg is szellőztette a várható kezdőcsapatot, mely így nézhet ki: Molnár Péter – Kulcsár Dávid, Lenzsér Bence, Gévay Zsolt, Szabó János – Papp Kristóf – Koltai Tamás, Kecskés Tamás, Bertus Lajos, Bartha László – Balázs Zsolt, mivel télen nem igazoltak senkit így új játékost nem fognak megismerni a vendégcsapat szurkolói.

Debrecenben áll a bál, annak ellenére, hogy múlt héten lemosták a pályáról a Vasast. A csapat kapusa, Nenad Novakovic, már csaknem egy éve sérült, Szima Gábor már vissza vonultatta. Utána Novakovic mondta, hogy ez nem így van, erre most úgy néz ki, hogy a FIFA-hoz fordul igazáért.

Vissza a csapathoz. Múlt héten senki nem kapott sárgalapot, így eltiltott nincs, kivéve az új fiút Djelmicset, hisz ő még előző csapatától a Zeljeznicartól hozott magával 2 meccses eltiltást, melyből az utolsó most hétvégén tölti le. De az új játékosok közül, valószínűleg megint csak Holman Dávid fog kezdőként pályára lépni. A dvsc.hu is megírta a várható kezdőt, mely így néz ki: Radosevic – Lázár, Brkovics, Mészáros, Korhut – Bódi, Jovanovic, Szakály, Horváth – Holman – Sidibe

Videoton (5.) – Békéscsaba (12.) 15:30

Egymás ellen ezen csapatok az utóbbi 5 évben bajnoki meccset nem játszottak, hisz a Békéscsaba a 2.vonalban szerepelt. Utoljára a 2004/05-ös bajnokságban rendeztek ilyen összecsapást, akkor a Videoton egyszer 5-0 -ra diadalmaskodott, a másik mérkőzés pedig egy 0-0-al ért véget. Ezzel szemben ősszel Békéscsabán újra egymásnak veselkedtek, s óriási meglepetés született, hisz a hazaiak nyertek 2-0-ra.

Első bajnokiját játssza Felcsúton hazai pályaként a Videoton. Az előző fordulóban mind a két csapat 1-0-ás vereséget szenvedett, de míg a Vidi egy nagyon jó meccset játszott Újpesten, addig az Előre 5 védővel, 4 középpályással, 1 támadó középpályással a soraiban, a nálánál 40 ponttal többet gyűjtő Fradi ellen maradt alul. Mivel ilyen védekező felfogásban játszottak, aki nem látta a meccset, az is el tudja képzelni, hogy mennyi kapura lövés lehetett.

A hazaiknál az újpesti meccs után kiderült, hogy a vereség mellett több játékos is megsérült, ezért most még nem lehet tudni, hogy pontosan kik is fogják alkotni a fehérvári kezdőcsapatot. Eddig annyit lehet pontosan tudni, hogy Suljic sérülése a legkomolyabb, ő lehet, hogy jó pár hetet ki fog hagyni. Az első fordulóban, csak egy új játékos, Haraszti mutatkozott be régi új csapatában, lehet, hogy most már Tischlert is pályára küldi Horváth Ferenc vezetőedző.

De mi a helyzet Békéscsabán? Talán már ők is beletörődtek, hogy vissza térnek a második vonalba. Van még ugyan a bajnokságból hátra 13 forduló, de 7 pont a hátrányuk, a még bent maradást érő 10.helyen álló Puskás Akadémiától. (ugye ősszel összesen 12 pontot szereztek, tehát ez a 7 azért nem lesz könnyű…) Múlt héten bemutatkozott a fiatal Pilán Márkó, akiről nem írtunk még a a bajnokságot felvezető beharangozóban, hisz mindenkit meglepett csatába állítása, ősszel a 2.keret tagja volt. A Fradi ellen Bényei és Borbély Bálint szerezte meg 5. eltiltást érő sárgalapját. Ezzel szemben Calvente, aki 3 góljával 2. a házi góllövőlistán Birtalan Botond mögött, úgy néz ki felépült betegségéből, így játszhat. Nathan Eccleston játékengedélye is rendben van már és az osztrák Thomas Piermayr is letöltötte eltiltását. Az egykor Fehérváron nevelkedő Vadász Viktor és a volt diósgyőri középpályás Takács Péter játéka még mindig kérdéses.

Ha már szóba került Vadász Viktor mellett megfordult már Székesfehérváron és ott bajnoki címet is ünneplelt Vaskó Tamás, a szintén ott nevelkedett Fehér Zsolt és Hudák Martin. Hudáknak és Fabionak pedig a felcsúti stadion nem lesz ismeretlen, hisz az előző szezonban (Hudák még most ősszel is) a Puskás Akadémia labdarúgói voltak.

Pontos program (további beharangozók a nap folyamán)

Február 20., szombat
15.00 DVTK–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)
15.30 Vasas–Haladás
15.30 FTC–Puskás Akadémia
15.30 Videoton–Békéscsaba
15.30 DVSC–Paks
17.00 Újpest–MTK (Tv: M4 Sport)

Endrődi Dávid