Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
Napjainkban a barcelonai La Masia egyik legígéretesebb tehetségének számít a 15 esztendős támadó középpályás, Sergio Gómez. A technikás tinit állítólag már most kinézték a Premier League sztárcsapatai.
A korábbi években megszokhattuk már, hogy bizony az angol sztárcsapatok előszeretettel szemezgetnek az FC Barcelona akadémiájáról. A lehalászott fiatalok aztán pedig vagy megállják a helyüket, vagy a süllyesztőbe kerülnek, mert képtelenek megszokni egy más futball és életkultúrát a szigetországban.
A Marca információi szerint Gómezt (a képen az alacsonyabb srác) a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp szeretné a „Vörösökhöz” csábítani. Állítólag a német szakember komoly euró milliókat is latba szeretne vetni, hogy a tinédzser középpályás 16 éves korától már a ’Poolt erősíthesse. A Barca reakciója még nem ismert, így kíváncsian várjuk, hogy a legújabb talentum Anglia felé veszi-e az irányt, akár már az idei nyáron.
Balogh József
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek