A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
A spanyol szövetség továbbra is bízik az Európa-bajnok szövetségi kapitányban
Minden átigazolási hír egy helyen!
11 éves kora óta állt az MLS-csapat alkalmazásában
Fél évig foglalta el a kispadot…
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
A holland bajnokság is közelít a végéhez, és az egész idő alatt egymással rivalizáló PSV-Ajax történetében egy újabb fordulat következett be, ugyanis az amszterdamiak Eindhovenben győzték le legnagyobb versenytársukat. Ezzel a tabella élére ugrottak, de egy közelebbi pillantást is vetünk az egész ligára.
PSV – Ajax: 0-2
G: – ill. Milik (2.), El-Ghazi (76.)
Nem tartott sokáig az Ajaxnak, hogy megszerezze a vezetést, Veltman tökéletes beadását fejelte szép mozdulattal Milik a kapuba. Zoet tehetetlen volt, és a visszajátszás azt is megmutatta, hogy tényleg nem volt lesen a lengyel támadó. A PSV jött előre az egyenlítésért, a 25. percben Guardado esett hasra elég gyanús körülmények közt a tizenhatoson belül, a bíró azonban nem ítélt büntetőt. Fél óra elteltével Luuk De Jong beadására érkezett Arias, aki kapásból nem tudta eltalálni a kaput. A félidő vége előtt viszont az Ajax is növelhette volna előnyét, Milik kapott egy nagyszerű indítást, amit szenzációsan vett át, de nem tudta már átemelni a kivetődő Zoetot.
A fordulást követően Cillessenre volt szükség Locadia próbálkozásánál, és bár a kipattanó középre ment, De Jong borzasztóan találta el a labdát, így ezt is megúszták a vendégek. Negyed órával a vége előtt sikerült eldönteni a találkozót, szép összjátékot követően Milik emelte oda a labdát El-Ghazinak, aki 16-ról kilőtte a hosszú alsót.
És hogy ez mit jelent a táblázaton? A fővárosiak ezzel átvették a vezetést a PSV-től, az előny azonban mindössze 2 pont.
Ami a többi részt illeti, a harmadik, automata EL-indulást jelentő helyért elég komoly csata folyik leginkább a Feyenoord és az AZ Alkmaar közt, de az Utrecht is beleszólhat a harcba, vagy akár a Heracles-Vitesse duó is. A realitás talaján maradva viszont a rotterdamiak és az Alkmaar a két főesélyes a dobogó legalsó fokára, az ő keretük azért erősebb a többiekénél.
A rájátszást érő helyekre gyakorlatilag bárki odaérhet, 6 fordulóval vagyunk a vége előtt, de nem érdemes találgatásokba bocsátkozni ezzel kapcsolatban. Érdekes megemlíteni a Twente mélyrepülését, az enschedei csapatnál elég komoly pénzügyi gondok vannak, tavaly pontlevonásokkal is sújtották őket. A tartalék csapatukat sem tudták elindítani a másodosztályban, arról is volt szó, hogy a női csapatot is feloszlatják, erre viszont végül nem került sor.
A tabella alján a Cambuur és a Vida Krisztophert foglalkoztató De Graafschap vív élet-halál harcot a bent maradásért. Ne feledjük, Hollandiában csak az utolsó esik ki automatikusan, az előtte levő két csapat csak osztályozót játszik. Jelenleg két pont választja el őket egymástól, itt még várható némi dráma.
Vissza fogunk még térni a holland bajnokságra, ahogy egyre közelebb lesz a bajnoki finis, és fokozódnak az izgalmak. A legnagyobb kérdés továbbra is: PSV vagy Ajax?
Tereh Balázs
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
A spanyol szövetség továbbra is bízik az Európa-bajnok szövetségi kapitányban
Minden átigazolási hír egy helyen!
11 éves kora óta állt az MLS-csapat alkalmazásában
Fél évig foglalta el a kispadot…
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Újabb bombasztikus igazolásra készülnek Párizsban…
Gyengélkedtek az utóbbi időben…
Újabb komoly érdeklődő az elvágyódó csatárért…
Hamarosan bejelentik a szerződtetését…
Felpörögtek az események a Juvénál…
A francia támadó az elmúlt öt mérkőzésen nyolc góllal jelentkezett…
Mo Salah pótlására érkezne…
Már csak a hivatalos bejelentés várat magára…
Fiatal kora ellenére az NB I-es csapat alapembere…
Két tizenegyest is kihagytak a hajrában…
Négyéves szerződést készül aláírni…
A brazilok szűkös sikerrel javítottak…
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!