Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Szombaton újabb hat mérkőzéssel folytatódott a felkészülés a nyári Európa-bajnokságra. A résztvevő csapatok közül pályára lépett Oroszország, Lengyelország, Horvátország és Ausztria és az újonc Albánia is.
Oroszország – Litvánia 3:0 (1:0)
Gólszerzők: Smolov (41.), Golovin (61.), Glushakov (72.)
A találkozó egyértelmű esélyesei az oroszok voltak, a litvánok egészen az első félidő hajrájáig jól állták a sarat. A 41. percben egy szép támadást követően Smolov szerezte meg az oroszoknak a vezetést. A 61. percben aztán Golovin egy szépségdíjas mozdulattal kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot ezzel megduplázva az orosz előnyt. A végeredményt a 72. percben Glushakov állította be egy szöglet után, így sima három gólos győzelemet arattak az oroszok.
https://www.youtube.com/watch?v=GRdnG4uBi9M
https://www.youtube.com/watch?v=t2N7BpEcRUs
Lengyelország – Finnország 5:0 (3:0)
Gólszerzők: Grosicki (18.,85.), Wszolek (20.,66.), Starzynsky (32.)
A lengyelek szórakoztató játékot produkálva kiütötték a finneket. A találkozón Grosicki illetve Wszolek is kétszer volt eredményes, rajtuk kívül még Starzynsky talált a kapuba.
https://www.youtube.com/watch?v=8ALnZvPqcoA
https://www.youtube.com/watch?v=wND08okq9yo
https://www.youtube.com/watch?v=jFl8iX_fr0A
Ausztria – Albánia 2:1 (2:0)
Gólszerzők: Janko (6.), Harnik (13.) ill. Lenjani (47.)
A két Eb-résztvevő feszült egymásnak. Az első gólra nem is kellett sokáig várni már a 6. percben megszerezték a vezetést az osztrák Janko révén. Az osztrákok gyorsan növelték előnyüket a 13. percban Harnik találatával. A 47. percben egy bombával szépítettek az albánok Lenjani révén azonban újabb találatot már nem sikerült szerezniük.
https://www.youtube.com/watch?v=QG2NYptkQqA
https://www.youtube.com/watch?v=M-fd_jqASnY
https://www.youtube.com/watch?v=0wSHJrtzZDk
Azerbajdzsán – Kazahsztán 0:1 (0:1)
Gólszerzők: Baizhanov (8.)
Kép forrása: sport.pl
Ondik Gábor
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…