Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az észak-írek menetelnek tovább, Bale nélkül kikapott Wales

Húsvétkor nem sok minden történt futball-téren, de minden válogatott eredmény ami csak megszületett, itt van.

Kép: independent.ie

Kép: independent.ie

Két, semleges nézők számára kevésbé fontos meccsel indult a hétfői válogatott-nap. Az Andorra – Moldova és a Lichtenstein – Feröer-szigetek találkozón sem a labda művészei szórakoztatták a nagyérdeműt – bár ez esetben talán nem is ez volt a legfontosabb szempont. Mivel az említett országok nem jutottak ki a nyári Európa-bajnokságra, ezért ezeken az összecsapásokon sokkal inkább az építkezés és a gyakorlás volt a fontos, mintsem az eredmény. Moldova és Feröer is egy góllal tudott végül nyerni, ám a módszer eléggé változó. Előbbi az első félidő ráadásának a harmadik percében talált be, míg a feröeriek három gólos előnyből engedték fel magukra ellenfelüket. A számunkra az Eb-selejtezős csoportból ismerős Feröer-szigetek már a 6. percben vezetett, majd közel egy óra elteltével már 3-0-ra mentek idegenben. Az utolsó negyed órában aztán csodák-csodájára minden a feje tetejére állt és még talán izgulhattak is a vendégek. A vége 3-2 lett (a fogadóirodákban valaki hatalmasat szakított, az biztos).

Ezek után megkezdődhettek az “érdemi” felkészülési találkozók is. Nem lebecsülve persze a kis országok barátságos viaskodását, a másik két összecsapás már jóval nagyobb téttel bírt – főleg, hogy az Eb kezdete egyre csak közelít. Ukrajna Wales ellen mérhette le erejét. Wales a múlt héten 1-1-es döntetlent játszott Észak-Írországgal, amely amúgy ma szintén pályán volt – ez egy valós erőfelmérő lehetett szomszédaink számára. Nos, hogy mit szűrtek le ebből a 90 percből, nem tudni. Az viszont bizonyos, hogy nem tömték ki ellenfelüket. Ukrajna nagyon komoly játékerőt képvisel, így a vendégek számára már az is nagy teljesítmény, hogy egy gólos hátrányban megúszták az összecsapást. Hozzá kell tenni persze, hogy a csapat legértékesebb játékosa, Gareth Bale nem lépett pályára az együttesben. Yarmolenko góljával egy szűk 1-0-ás ukrán-siker lett a vége. Valószínűleg mind a két gárdában van még bőven tartalék. Ez az állítás igaz lehet Észak-Írországra és Szlovéniára is. A walesi és az észak-ír csoda még mindig tart. Nem tudni hogyan nyújtanak ilyen kimagasló teljesítményt, de ez a két gárda valamiért megtáltosodott. Habár Szlovénia azért európai szinten nem számít kimagasló ellenfélnek, az újabb győzelem optimizmusra adhat okot. Nem úgy néz ki, hogy a brit csapatok leeresztenének.

Andorra – Moldova 0-1
G.: Armas (45+3.)

Lichtenstein – Feröer-szigetek 2-3
G.: Olsen (6.), Edmundsson (44.), Holst (58.), Gubser (74.), Wolfinger (93.)

Ukrajna – Wales 1-0
G.: Yarmolenko (28.)

Észak-Írország – Szlovénia 1-0
G.: Washington (41.)

Baranyai Balázs