Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Egy napot csúszva, de jelentkezünk rendszeres rovatunkkal, amely ezúttal rendhagyó módon tartalmazza a találkozók összefoglalóit is.
Nehéz volt összeválogatni a forduló csapatát, lévén immár ketté vált a mezőny, így van, akinek kevésbé volt nehéz dolga, míg volt, akiknek nagyot kellett alkotnia. Az MTK sokáig szenvedett Győrben, de végül magabiztosan nyert, a listavezető pontokat hullajtott Szombathelyen a felsőházban. Az első négyből végül kicsúszó Astra győzött hazai környezetben a Femina ellen, a Szeged viszont készülhet a kiesési helyosztóra, miután a Kóka is simán verte a csongrádiakat. Ennek szellemében próbáltuk összeállítani a forduló válogatottját.
Szigorúan szubjektív listánk:
Bíró Barbara (Viktória): Parádésan védett a kissé tartalékos listavezető ellen, akik azonban így is jócskán adtak munkát a válogatott cerberusnak.
Csányi Diána (MTK): Az alapszakasz utolsó körében visszafogottabb teljesítménye után ezúttal kifogástalanul játszott a fiatal szélső, aki inkább jobbhátvéd immár, de így is oda-odaért a kapu elé, mi több, Győrben góllal is jelentkezett.
Inna Zlidnis (Ferencváros): A kapott gólról nem tehetett a védő, aki nem először szerzett fontos találatot a zöld-fehérek javára, így tett Szombathelyen is, védőmunkája ismét kimagaslott.
Madarassy Kitti (Kóka–FNLA): A Fraditól kölcsönbe érkező védő a Szeged ellen bizonyította, megállja helyét. Ugyan keveset próbálkozott a csongrádi csapat, ennek ellenére akadt veszélyes lehetősége, ám a Madarassy irányította védelem jól zárt.
Nagypál Fatima (Ferencváros): Kapufa és a támadások aktív segítése jellemezte a fiatal védőt. Emellett a védekezésben is remek teljesítményt nyújtott.
Godvár Katalin (Astra): Soha rosszabb teljesítményt. A csepeliek nyolcasa korábbi csapatát keserítette duplájával, s jó játéka három pontot ért együttesének.
Szabó Boglárka (Astra): Ahogy azt tőle megszokhattuk, sallangmentes futballal irányította társait.
Krascsenics Petra (Kóka–FNLA): Azt korábban is tudtuk a támadóról, hogy igencsak gólerős futballista, s ezt bizonyította Szegeden is, a nem túl acélos SZAK ellenében is.
Pádár Anita (MTK): Az örökifjú támadó újra megtalálta góllövő cipőjét, ismét duplázott a népszerű Pancsa.
Staar Gabriella (Astra): Nem lehet elvitatni, hogy a korábbi kispesti futballistának elévülhetetlen érdemei vannak a Femina elleni sikerben, hiszen nemcsak góljával, de mezőnymunkájával is hozzájárult a palotaiak legyőzéséhez.
Siklér Kinga (Viktória): Ha egy kicsit pontosabb, duplázhatott volna a címvédő ellen, ám gólja így is sokat ért, hiszen egy pontot megmentett csapatának.
ETO FC Győr – MTK 0-4
Viktória – Ferencváros 1-1
Astra – Femina 3-1
Szeged – Kóka 1-4
Gavalovits Sándor
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára