A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
A Serie A eheti fordulójának vasárnapi játéknapján, a Fiorentina a Sampdoria csapatát, míg a Chievo a szicíliai Palermo együttesét fogadta. A violák az elmúlt fordulókban borzalmas teljesítményt nyújtottak, így küzdeniük kell a nemzetközi szereplésért.
Fiorentina – Sampdoria 1:1 (1:1)
Gólszerzők: Ilicic (24.) ill Alvarez (39.)
Az első félidő egészen kiegyenlített volt. Kicsit többet birtokolta a labdát a Fiorentina ám helyzetek számában nem múlta felül a Samp csapatát. A lassú tapogatózás után (ami jellemezte az első 15-20 percet ), Ilicic szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. Sokáig azonban nem örülhettek ennek a csapat szurkolói, ugyanis Ricky Alvarez kiegyenlítette az eredményt. A második félidőben jóval többet támadott a firenzei gárda, de nem volt szerencséjük. A vendégek játékosai inkább már az ellenféllel foglalkoztak és az eredmény megtartásával. Ennek is köszönhetően túlságosan is agresszívan léptek fel. Így nem lepődött meg az ember amikor Correa előbb elment zuhanyozni a többieknél. Mindenesetre a Fior borzalmas formában van már hosszú ideje és ebből nem tudnak kijönni.
Chievo – Palermo 3:1 (1:1)
Gólszerzők: Cacciatore (6.), Rigoni (53.), Birsa (74.) ill Gilardino (28.)
Nagyon jól kezdte a mérkőzést a hazai gárda, hiszen már a 6. percben megszerezte a vezetést, amire ugyan volt válasza a Palermonak Gilardino révén, ám játékban nem tudta felvenni a versenyt a hazaiakkal. Ez igazán a második félidőben derült ki. Az 53. percben Rigoni, majd a 74. percben Birsa talált be Chievo részéről. Kis érdekesség, hogy Balogh Norbert a 76. percben beállt csereként, de a mérkőzést a szicíliaiak nem tudták megfordítani.
Borbély Szabolcs
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…