Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: A PSG már otthon eldöntené a párharcot – ELŐZETES

A BL-negyeddöntő talán leginkább várt meccse a PSG-City összecsapás. A francia bajnok tűnik a párharc esélyesének, de a Manchester Cityt sem szabad leírni.

furo

Bajnokok Ligája
Negyeddöntő – 1. mérkőzés
PSG-Manchester City 20:45 (Sport1)
Helyszín: Párizs

PSG

Forma: A párizsiak már megnyerték a bajnokságot, így most már hetek óta csak a City elleni meccsre kell fókuszálniuk. Ennek tudható be, hogy a Ligue 1 legutóbbi öt fordulójában csak kétszer nyertek, de így is 25 pontos az előnyük. A Bajnokok Ligájában az előző körben kettős győzelemmel, magabiztos játékkal a Chelsea-t ejtették ki.

Sérültek: Minden bizonnyal Di Maria és Veratti sem fog játszani, így Blanc számára komoly kihívás lesz a középpálya összeállítása.

Manchester City

Forma: A City a PL negyedik helyét foglalja el, de csak egy pont az előnyük a Uniteddel szemben. Két hete városi derbit veszítettek, négy fordulóval ezelőtt pedig a Liverpooltól is kikaptak, a hétvégén azonban egy négygólos győzelmet arattak. A BL-ben a 16 között a Dynamo Kiev ellen jutottak tovább.

Sérültek: Pellegrininek is akadnak gondjai, hiszen Kompany és Touré mellett Sterling játéka is kérdéses. Elől viszont Agüero és de Bruyne is játékra alkalmas.

Egymás elleni meccsek

A két csapat mindössze egyszer találkozott, 2008-ban az Európa Ligában 0-0-ás eredmény született.