Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: Távozhat az “új Gerrard”!

Nem egyedi eset, hogy amikor egy ikon, egy legendás játékos továbbáll szeretett klubjától, akkor a szurkolók és a szakemberek mellett a zsurnaliszták is az utódot keresik egy-egy fiatal tehetség személyében. Így van ez Steven Gerrard esetében is, ám úgy fest, hogy az utódnak kikiáltott Jordan Rossiter nem lesz az Anfield szurkolóinak kedvence.

rossiter24-9

A 19 saját nevelésű esztendős labdarúgó idén a szezon elején belekóstolhatott, hogy milyen az élet a felnőttek között, 3 Europa-liga mérkőzésen is lehetőséget kapott és a Premier Leagueben is debütált, ám sérülés miatt az álomszerűen induló év egészen rossz fordulatot vett. Idő közben edzőcsere köszönt be az Anfielden, Jürgen Klopp pedig még nem tud nyilatkozni az ifjú tehetségről, aki továbbra is sérült és a nyáron lejár első profi szerződése, melyet a Liverpool még 2014 nyarán kötött vele.

A The Sun úgy tudja, hogy Rossiter távozik a vörösöktől, s meghallgatják a kérőket, ám még mindig kérdéses, hogy mikorra lendülhet játékra alkalmas állapotba, s hogy ez a kihagyás mennyire töri meg karrierjét. Az első számú jelölt jelen állás szerint az olasz Udinese.

Őszi