A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…
Így maradhat fenn az egyesület működése…
Eb-selejtezőn fogadta a magyar válogatott a horvátokat Gyirmóton, Markó Edina együttese mindkét félidőben betalált, életben tartva továbbjutási esélyeit.
Előzetesen nem ígérkezett könnyűnek az összecsapás, hiszen a horvátokkal rendre kiélezett, nagy taktikai csatákat vívtunk korábban. Legutóbb Eszéken egy-egyre végzett a két együttes. Ha az akkori eredményt nézzük, most sokkal bizakodóbb lehetett a magyar kapitány, hiszen sem sérülés, sem eltiltás nem nehezítette a mieink dolgát. A legerősebb összeállításban pályára lépő magyar csapatból a találkozó előtt Csiszár Henrietta és Szuh Erika vehetett át emlékplakettet. Mindkét légiósunk félszázadik meccsén öltötte magára a nemzeti mezt. Innen is gratulálunk a két játékosnak.
Ami a találkozót illeti, a mieink magukhoz ragadták a kezdeményezést, s csak a pontatlan utolsó passzok miatt nem sikerült nagyobb ziccert kialakítani, illetve mindössze egyet a félóra végéhez közeledve Zágor Bernadett révén. A vendégek igyekeztek kontrákkal megzavarni a mieinket, kevés sikerrel, és hogy még inkább elvegyük a kedvüket a horvátoknak, a hajrában egy kis szögletet követően Szarvas Alexandra ívelt középre, ahol a remek ütemben érkező Jakabfi Zsanett fejelt a kapuba. (1-0).
Fordulás után frissített Markó Edina, érkezett Sipos Lilla, majd Hummel-Smuczer Angéla is, ám ekkor érezhető volt, a horvátok szeretnének egyenlíteni. Ennek szellemében kezdték a második játékrészt a „Kockások”, de hiába jutottak el a kapunkig, gólt nem tudtak szerezni, nem úgy a mieink. A hajrához közeledve Zeller Dóra verte meg egy az egyben védőjét, s beadását a Wolfsburg középpályása bevágta a léc alá. A játék képe alapján teljesen megérdemelten nyert a magyar válogatott, amely kedden Oroszországba utazik, hogy a Szbornaja ellen újabb ponttal, vagy pontokkal gazdagodjon a finis előtt.
A mieink kezdőcsapata. Álló sor: Szarvas Alexandra, Szőcs Réka, Tálosi Szabina, Zágor Bernadett, Szabó Viktória, Jakabfi Zsanett. Térdelnek: Zeller Dóra, Csiszár Henrietta, Tóth Gabriella, Vágó Fanni, Papp Dóra – fotó: mlsz.hu
„Végig éreztem a dinamikát a csapatban – kezdte Markó Edina – jókor jött a vezető gólunk, sokat számított, hogy előnyben kezdhettük meg a második játékrészt. Sokat tettünk a győzelemért, végig uraltuk a mérkőzést, stabilan játszottunk, és ennek meg is lett az eredménye. Úgy érzem, hogy teljesen megérdemelt a győzelmünk. A következő napokban fontos szerepe lesz a regenerációnak, és ha sikerül a maihoz hasonló színvonalon játszanunk Oroszországban, akkor bármi megtörténhet azon a mérkőzésen.”
Magyarország – Horvátország 2-0 (1-0)
Gyirmót, Alcufer stadion, vezette: Zuzana Kovacová (szlovák)
Gólszerzők: Jakabfi (43., 86.)
Sárga lapok:
Kiállítva:
Magyarország: Szőcs R. – Papp D., Tálosi, Szabó V., Tóth G. – Csiszár H., Vágó F. (Szuh, 85.) – Zeller, Szarvas A. (Hummel-Smuczer, 63.), Zágor B. (Sipos L., a szünetben) – Jakabfi. Szövetségi kapitány: Markó Edina
Horvátország: Bacic – Lojna (Maltasic, 78.), Nevrkla, Balog, Cop (Bojcic, 59.) – Landeka, Baban (Bosnjak, 67.) – Salek, Joscak, Rudelic – Sundov. Szövetségi kapitány: Zvonimir Kolak
A csoport másik meccsén:
Törökország – Németország 0-6 (0-2)
g.: Kesrchowski (29., 60., 90+3.), Mittag (40.), Popp (78., 86.)
A csoport állása:
Következik:
Oroszország-Magyarország
2016/04/12, Petrovsky Aréna, Szentpétervár, Oroszország
Gavalovits Sándor
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…
Így maradhat fenn az egyesület működése…
Bejelentkezett az év góljára…
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”