A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
Egyre közeledik a nyár, amikor is a világ talán legjobbjának tartott vezetőedzője, Pep Guardiola átveszi a Manchester City irányítását. A pénzzel szinte végtelenül ellátott angol klub komoly kihívást jelenthet a korábbi Barca kedvencnek, akinek mindenekelőtt egy ütőképes csapatot kell majd összeraknia.
Egy ütőképes csapatot, amelytől a vezetőség és a szurkolók is sokat fognak elvárni, már az első szezonban is. Ehhez pedig az kell, hogy a várhatóan nem kevés újonnan érkező és a csapatnál már korábban is a keretben lévők gyorsan összehangolódjanak.
Ennek apropóján elmélkedett el azon Thierry Henry (Guardiola egykori játékosa az FC Barcelonanál), hogy miként is lehetne összeraknia a katalán mesternek a Manchester City 2016-17-es kezdőtizenegyét, egyfajta jóslatba bocsátkozva. Vagy ha úgy tetszik, a francia most egyfajta önkéntes tanácsadói szerepet vett fel, a kolléga kedvéért.
Íme, Henry City-s „álomcsapata”:
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A magyar légiós csapata is bejelentkezett a rájátszásért…
Egyre közelebb a bajnoki címhez a liverpooli együttes…
Hatalmas lehetőséget szalasztottak el a “Gyógyszergyáriak”, hiszen a Bayern München is kikapott!
A kiesés elől menekülő Bochum tudott fordítani a listavezető otthonában…
A nyírségiek pedig nagyon fontos pontokat buktak el…
Nagy nevek érkezhetnek Londonba a csalódást keltő szezont követően…