Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Tábor közleménye a tárgyalásokról

Nemrégiben honlapunkon is megjelent, hogy a Ferencváros közleményben tudatta, nem sikerült a megegyezés a Táborral. Nem sokat késet a Tábor válasza. Alant változtatás nélkül közöljük, az ő közleményüket is, hisz ha már az egyik félét megírtuk, akkor a másik fél is megérdemli, hogy a véleményét megírjuk.

FRADISTÁK!

A Ferencvárosi Torna Club vezetése ismét előre megírt közleményt adott ki a szurkolókkal való egyeztetések végkimeneteléről, miközben az érintettek még fel sem álltak a tárgyalóasztaltól.
Mindenki nyugodjon meg, szépen részletesen le fogunk írni mindent. A klub gyenge kommunikációja pedig a porba hull.

A vezetésnek véleményünk szerint arról szólt ez az egész egyezkedés, hogy enyhítsenek az őket ért nyomáson, amit a csökkenő nézőszámok, a sikeres 10.000 fős csepeli demonstrációnk és a klub körül kialakult folyamatos “szekus” és egyéb botránysorozat okozott. Emellett megint megpróbálkoztak azzal, hátha sikerül megosztani minket és rávenni a Tábort a szkennelésre.
Mi sem jelzi ezt jobban, mint az a tény, hogy kiderült, miközben bejelentették, hogy szeretnének megegyezni és felfüggesztették a véleményünk szerint jogtalan kitiltásokat nem sokkal a lejártuk előtt, eközben az elnök újabb feljelentést tett személyiségi jogai és jó hírnevének megsértése miatt többek között az előénekes ellen és több millió forintra perel minket.

A részletekkel nemsokára jelentkezünk!

Azt garantáljuk, hogy nem az lesz a végkifejlet, hogy leültünk úgy tárgyalni, hogy soha nem látott egység volt és úgy állunk fel, hogy meggyengültünk!

Soha nem fognak többet megosztani minket többet sem szkennerrel, sem semmi mással!

 

Endrődi Dávid