Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB 2018: Kialakultak a döntő kör csoportjai Ázsiában!

Kisorsolták a 2018-as oroszországi világbajnokság ázsiai régiójának utolsó selejtezős körét, melyben többek között egy csoportba került Ausztrália és Japán. A sorozat szeptemberben folytatódik a négy közvetlen Vb-kvótáért.

02

Malajzia fővárosában Kuala Lumpurban megtartották kedden az állva maradt 12 csapat számára a Vb-selejtező következő – utolsó – körének sorsolását. A keddi sorsoláson egy csoportba került többek között az Ázsia Kupa címvédő Ausztrália és a legtöbb kontinens tornát nyerő Japán. Míg az A csoport sláger párosítása mindenképpen a Dél-Korea-Irán lesz. Érdekesség még az A csoportból Katar és Kína besorolása, hiszen ők már az előző 40 csapatos főtáblán is egy ötösben voltak. Ekkor a csoportot Katar nyerte Kína előtt. Csoport rivális lesz még Üzbegisztán és Szíria.
A B csoportba kapott még besorolást a már említett Ausztrália és Japán mellé Szaúd-Arábia, és az Arab Emirátusok, illetve Irak és Thaiföld. Érdekesség itt is, hogy az előző körben szintén egy csoportban volt a szaudi, illetve az emírségbeli válogatott és a thaiföldi, iraki csapat is azonos csoportból jutott tovább.

A selejtezők szeptember elsején kezdődnek, a hatos csoportok első két helyezettje jut ki közvetlenül a világbajnokságra, a két harmadik pedig egymással mérkőzik meg azért a jogért, hogy interkontinentális pótselejtezőt vívjon az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térség (CONCACAF) utolsó kvalifikációs körében negyedikként végző ellenféllel.

A 2018-as oroszországi Világbajnokság ázsiai zónájának
3. (döntő) selejtezőköre
A-csoport: Irán, Dél-Korea, Üzbegisztán, Kína, Katar, Szíria
B-csoport: Ausztrália, Japán, Szaúd-Arábia, Arab Emírségek, Irak, Thaiföld

Fotó: latestcanada.com

Becz Tamás