Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Ma napon lenne még csak 25 éves Akeem Adams, a Ferencváros korábbi trinidai válogatott futballistája.
1991 április 13-án született Point Fortinban a tehetséges hátvéd. Mielőtt a Ferencvárosba igazolt volna, csak trinidai klubok játékosa volt, többek között az United Petrotin, a Connection, a T&TEC SC, Central FC játékosa volt. 9-szer szerepelt a trinidai felnőtt válogatottban, 2008 márciusában debütált. Tehát még nem volt 17 éves, amikor először magára húzhatta a válogatott szerelését!
2013 augusztus 7-én írt alá a Ferencvároshoz. Első meccsére nem is kellett sokáig várni, hisz a Győr elleni augusztus 10-én rendezett mérkőzésen már kezdőként lépett pályára. Játékintelligenciája, lenyűgözte a Fradi szurkolókat. Sportszerű hozzá állása, győzni akarása, egyből a szurkolók kedvencévé tette.
6-szor húzhatta magára a zöld – fehér szerelést, utoljára az Újpest ellen 2013.szeptember 22-én, egy győztes derbin. Azon a meccsen majdhogynem a mezőny legjobbja volt. Az ellenfél szurkolói is elismerték, hogy a rá bízott játékosokat lesatírozta a pályáról.
A következő héten szerdán jöttek a hírek, Adams infarktust kapott az edzés után. Julian Jenner volt az aki megtalálta a fiatal játékost. (Jenner azóta is ápolja barátja emlékét a Csepel elleni meccsre is Adams mezében ment) Októberben jöttek a hírek, hogy Adams bal lábát amputálni kellett. De ő még akkor is élni akart. Hihetetlen és mind a mai napig felfoghatatlan, hogy az akkor 22 éves játékos, 2013 december 30-án elhunyt.
Emlékét örökké megőrizzük! Személyében nem csak egy kiváló sportoló, hanem egy nagyszerű embert veszítettünk el. Nyugodj békében Akeem!
Endrődi Dávid
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…