Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
Jürgen Klopp csapata egy héttel ezelőtt 1:1-es döntetlen játszott a német Borussia Dortmund otthonában az EL negyeddöntőjének első mérkőzésen. Ezzel pedig a vörösök várhatják kedvezőbb pozícióból a hazai visszavágót.
A német szakember nyilatkozott is a mérkőzés előtt, szerinte a hazai közönség többet érhet mint a Dortmundban elért idegenbeli gól.
“ Remélem a hangulat, olyan lesz amilyenre még nem volt példa mióta itt dolgozom. Volt már pár csodálatos hangúlatú mérkőzésünk, de a legjobb a Manchester United ellen volt, ezt kellene felülmúlni. Az idegenbeli gól nem számít. Aki tudja, hogy játszik a BVB és látta is őket az tudja akár kettőnél többször is képesek betalálni. Nyitott mérkőzés lesz a szurkolók többet jelentenek számunkra, mint azt bárki hinné, az lehet az előnyünk. “ – nyilatkozta Jürgen Klopp a mérkőzés előtt.
A mérkőzés csütörtök este 21:05-kor kezdődik, melyről természetesen a FociClub.hu is beszámol.
Forrás: Liverpool Echo
Ondik Gábor
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek