Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
Jó hírrel szolgálhatunk a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig jutó VfL Wolfsburg rajongóinak. A „Farkasok” az új idénytől attól a Nike-tól fogják kapni felszereléseiket, akikkel még annak idején, 2009-ben bajnoki címet tudtak nyerni a Bundesligában.
Nyártól, több évnyi Adidas-, és Kappa-együttműködsét követően a Wolfsburg visszatér a pipásokhoz, akik a „tévelygő fiút” egy nagyon is gáláns szerződéssel lepték meg. Bár az összeg elenyésző a Bayern München szponzori pénzeihez képest, azért az sem lesz aprópénz, amit a Volkswagen-gyáriak kapnak majd az amerikai cégtől.
A Wolfsburg ugyanis természetesen nem csak az összes sportfelszerelést szerzik majd be a Nike-tól, hanem tíz szezonon keresztül, évi 8 millió eurót is. Ez a pénz pedig komoly lökést adhat a korábbi bajnok átigazolási ügyeiben is.
A kontraktus értelmében a Nike egészen 2027 nyaráig fogja öltöztetni a „Farkasokat”.
Balogh József
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…