Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

RangAdó gála: Majd’ mindent vitt a Ferencváros

Kiosztották Telkiben az Év legjobbjainak járó díjakat. A Ferencváros tarolt, de a Loki és Kassai Viktor sem ment haza üres kézzel.

fotók: mlsz.hu

fotók: mlsz.hu

Kilenc kategória, nyolc győztes. Ez az idei RangAdó gála mérlege. Az korábban biztossá vált, hogy a Hölgyeknél Fradi-henger lesz, hiszen mind az NB I legjobb játékosa, mind az Idény felfedezettje díj jelöltjei között a zöld-fehérekhez kötődő futballista kapott helyet. Az egyetlen kivétel Süle Dóra, ki jelenleg az ETO tagja. Nos, ha már a Hölgyekkel kezdtük. A szezon legjobbja Jelena Cankovic lett, megelőzve csapattársait, Ebere Orjit és Elizabeth Addót. Míg korábban több együttesből kerültek ki a jelöltek, idén – a Ferencváros hegemóniájának – a fővárosiak adták mindhárom kiválasztottat. Nagy megtiszteltetés ez a díj, nagyon büszke vagyok rá, hogy megkaptam. Remélem, megnyerjük a bajnokságot, és szépen zárjuk az idényt – mondott köszönetet Jelena Cankovic. Az Év felfedezettje Kocsán Petra lett, aki télen került fel a Kókától a Ferencvároshoz, ráadásul tavaszi teljesítménye válogatott bemutatkozást is ért. Elsősorban a szüleimnek köszönöm ezt a díjat, akiktől rengeteg támogatást kaptam. Természetesen az edzőimnek és a csapattársaimnak is hálás vagyok. Egy fiatal labdarúgónak ez a díj hatalmas siker, ezért is érdemes futballozni. Mellette korábbi klubtársát, Kiss Stellát, valamint a már említett Süle Dórát jelölték a díjra. Török Gábor, valamint a Jet-Sol képviseletében Pancsor István adták át a díjakat.

Így lett teljes a Ferencváros gyűjteménye. Ám ekkor még csak a játékvezetők között kiemelkedőt nyújtó Kassai Viktor kapta meg a legjobbnak járó díjat. Az Eb-re készülő Kassai ugyan idén valamivel kevesebb mérkőzésen vezetett őszi sérülése után, nemzetközi szinten így is kapott rangos feladatokat.

rangado3

Őt követte az Év edzője, aki a Fradi férficsapatával bajnoki aranyat nyert. Nem véletlenül lett tehát Thomas Doll kategóriája legjobbja. „Csodás év volt, elsőként a játékosaimnak köszönöm a sikert, mert nagyszerű munkát végeztek az elmúlt esztendőben. Remélem, folytatni tudjuk a jó szériát, a hétvégén fontos mérkőzésünk lesz a Magyar Kupa döntőjében. Örülök a díjnak, mert sok nagyon jó edző dolgozik a magyar ligában, és külföldi szakvezetőként nem könnyű elnyerni egy ilyen elismerést.” – jegyezte meg a német szakember, akinek Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány adta át a kitüntetést.

A Fair Play díjat idén a Debrecen érdemelte ki, melyet Vámos Tibor, a Fair Play Bizottság elnöke adott át Kondás Elemérnek.

rangado10

Az Év felfedezettje a férfiaknál is egy Fradi futballista, jelesül Nagy Ádám lett, aki elmondta, „délelőtt még érettségit írtam, de a frissen elnyert cím sokat javít a reggel elrontott napomon.”

Őt követte Gera Zoltán, mint az Év legjobbja. Érdekességképp kiemelték, hogy szinte már veteránként nyújtott kiemelkedőt hétről hétre, és nemcsak klubjában. „Köszönöm mindenkinek a díjat, elsősorban a klubomnak, edzőmnek, játékostársaimnak a Ferencvárosnál és a válogatottnál is. Nagy dolog, hogy 37 évesen még megy a játék, de ezt a díjat nem kaphattam volna meg, ha a Fradival nem lennénk ilyen sikeresek.” – beszélt érzéseiről a rutinos középpályás, akit Bernd Storck is méltatott. „Gratulálok a válogatott stábja nevében is Zolinak. Csodálatos amit 37 évesen tett az idényben, és nemcsak az NB I-ben, hanem a válogatottban is. Ahogy kinevezésemkor elmondtam, nálunk nincs öreg és fiatal játékos, csak jó játékosok vannak, és Zoltán a legjobbak közé tartozik, nemcsak a bajnokságban, hanem a válogatottban is.”

Gera Zoltánnak Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing vezetője, míg Nagy Ádámnak Nyilasi Tibor nyújtotta át az elismerést. A gólkirályi címet bezsebelő Böde Dániel a Deák Ferenc-díjat kapta, távollétében Orosz Pál klubigazgató vette át a korábbi kiválóság özvegyétől. Szintén Böde Dánielé lett az év gólja, melyet a hátrányból megnyert Újpest elleni derbin lőtt tavaly szeptemberben. A díjat Paulik Evelin jelentette be, aki maga is részt vett a közönségszavazáson.

És akkor a győztesek, valamint helyezettek:
Az év NB I-es játékvezetője:

1. Kassai Viktor
2. Erdős József
3. Vad II. István

Az év NB I-es edzője:

1. Thomas Doll (FTC)
2. Csertői Aurél (Paksi FC)
3. Mészöly Géza (SwietelskyHaladás)

Az év Fair Play-díjas csapata: DVSC

Az év NB I-es felfedezettje – női kategória

rangado12

1. Kocsán Petra (FTC)
2. Kiss Stella (Kóka)
3. Süle Dóra (ETO FC Győr)

Az év NB I-es felfedezettje- férfi kategória

1. Nagy Ádám (FTC)
2. Gera Dániel (MTK Budapest)
3. Hahn János (Paksi FC)

Az év NB I-es játékosa – női kategória

rangado9

1. Jelena Cankovic (FTC)
2. Elizabeth Addo (FTC)
3. Ebere Orji (FTC)

Az év NB I-es játékosa – férfi kategória

1. Gera Zoltán (FTC)
2. Böde Dániel (FTC)
3. Király Gábor (SwietelskyHaladás)

Az OTP Bank Liga gólkirálya: Böde Dániel (FTC) 17 gól

Az OTP Bank Liga legszebb góljának szerzője: Böde Dániel

rangado4

Gavalovits Sándor