Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Egészen elképesztő formát mutat Franchesco Totti az AS Roma veterán támadója. A rutinos labdarúgó immáron csak csereként kap lehetőséget, ám bizonyára ő sem bánja ezt, ha mindig ilyen eredményes tud lenni. Gyakorlatilag a “farkasok” neki köszönhetik azt, hogy az ezüstéremért, az automatikus BL-csoportkört érő helyért harcol a gárda. Hétfő este a Genoa ellenében a hajrára szált be 2-1-es vesztett állásnál, majd lőtt hatalmas egyenlítő gólt, olyat melyet bárki megirigyelhet. Ráadásul a végén még fordított is az AS Roma.
Ami pedig az elmúlt heteket illeti, négy fordulóval ezelőtt az Atalanta ellen csereként lépett pályára, s pár labdaérintés után egyenlítést érő gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Három meccsel ezelőtt az Atalanta otthonában szintén a hajrában kapott lehetőséget, s nyolc percnyi játék elegendő volt a gólhoz, mely szintén egyenlítést, egy pontot ért. A jéghegy csúcsa a Torino elleni hazai mérkőzés volt, a 86, percben állt be, s még ebben a minutumban megrezgette a hálót, mely egyenlítést ért, majd két perccel később a győztes gól is az ő neve mellé simult. Múlt héten a Napoli elleni győztes gól is azt követően érkezett, hogy beállt, most pedig ez a káprázatos gól a Genoa hálójában. Milyen kár, hogy már nem sokáig gyönyörködhetünk benne…
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…