Az elmúlt napokban is sokszor megemlékeztünk már a Copa América legnagyobb alakjairól, győzteseiről és rekordereiről egyaránt. A tornának azonban van egy sajátságos arca is, nevezetesen számos dél-amerikai sztárnak sohasem sikerült elhódítania a Conmebol legjobb válogatottjának járó címet. A világ és hazájuk labdarúgásában jelentőset alkotó labdarúgók egész sorának tört már bele a bicskája a dél-amerikai kihívásba, így most a Copa América legnagyobb veszteseinek is szentelünk egy bejegyzést.
Copa America felvezető cikksorozat:
Copa America történelem:
– Így született a Copa America
– Copa America: Brazília fénykora
– Copa America: A brazil hegemónia megtörése
– Copa America: Ez történt tavaly
Kezdhetjük a sort akár a labdarúgás történetének legnagyobb alakjával, Pelével is, aki három világbajnoki címet szerzett a brazil válogatottal, ám a Copa Américát nem sikerült megnyernie. Az első ’59-es tornára alig 19 esztendősen, de már világbajnok sztárként érkezett Buenos Airesbe. Ott összesen 6 mérkőzésen 8 gólt is szerzett és a torna gólkirálya lett, ám az utolsó meccsen Argentína ellen az ő találata is csak az egyenlítést jelentette, amivel a hazaiak nyerték el a trófeát, a Seleçãónak pedig be kellett érnie az ezüstéremmel. Mivel ez után következett az az időszak, amikor alaposan megritkultak a Copa América kiírásai, ráadásul Brazília többször tartalékos csapattal állt fel, így a „fekete gyöngyszem” nem is vett részt több tornán és sohasem emelhette magasba a kupát. A brazilok közül egyébként Garrinchának még fájóbb lehetett ez a „bukás”, hisz ő már az ’57-es csapatnak is tagja volt, mely szintén az argentinok mögött szerzett ezüstérmet. Egyébként Zicónak és Socrátesnek 1979-ben csupán a bronzéremmel kellett beérnie, és utóbbi ’83-ban is csak egy ezüsttel vigasztalódhatott.
Nem szűkölködik azonban Argentína sem a Copa Américán elbukó sztárokban. Az ország első VB-címét ’78-ban megszerző alakulat leghíresebb tagja, Mario Kempes például a ’75-ös kiírás során hiába szerzett három gólt, nem sikerült csapatával a négy közé jutni, de a legnagyobb Copa-negatív név még csak nem is az övé. Diego Maradona ugyanis már a ’79-ben csúnyán leszereplő csapatban is ott volt 19 esztendősen, majd a ’83-as szintén nagyon korán elhulló gárdában is. Még ezeknél is keserűbb lehet azonban számára a ’87-es, hazai rendezésű torna emléke, ugyanis hiábba vezette ekkor már igazi vezérként Argentínát csoportgyőzelemre, az elődöntőben váratlanul elbuktak Uruguay, majd a bronzmeccsen Kolumbia ellen, így Maradonának három indulásból még érem sem jutott a Copa Américákon. A két következő alkalommal pedig nélküle tudtak diadalmaskodni a gauchók, hogy azután a mai napig tartó böjtbe kezdjenek, melynek már részese volt például a 2004-ben és 2007-ben finálét bukó Javier Zanetti vagy a mindezeken felül még a 2015-ben harmadszor is ezüstérmes Javier Mascherano. Az pedig talán köztudott, hogy az idei torna egyik nagy kérdése lesz, hogy Lioinel Messinek beáll-e az eddigiek sorába vagy sikerül-e végre valamilyen címet szereznie a válogatottal. Az ötszörös aranylabdás a két éve elbukott VB-döntő mellett ott volt már húsz évesen a 2007-ben elbukott fináléban és a 2015-ösben is, akárcsak a kettő között 2011-ben hazai pályán csak a negyeddöntőig jutó gárdában.
Az uruguayi győztesek közül a legnagyobb hiányzó alighanem Alvaro Recoba, akinek a 2007-es negyedik hely a legjobb eredménye, de a chilei válogatott két legendája, az egykori Real Madrid játékos Ivan Zamorano és a Lazióval, Juventus-szal is bajnoki címeket szerző Marcelo Salas számára sem jött össze az éremszerzés 1999-ben, csak egy negyedik hely. A kilencvenes évek nagy kolumbiai generációja René Higuíta kapussal, Freddy Rincónnal, Carlos Valderrámával vagy Faustino Asprillával legalább éremnek örülhetett, hiszen 1993-ban és ’95-ben is begyűjtötték az ország akkor még legjobb eredményének számító bronzot, döntőbe azonban sohasem jutottak.
Talán mindenkin túltesz azonban Martin Palermo, akit joggal hívhatunk a Copa América történetében a legnagyobb vesztesnek. A Boca legendás csatára egyedül a ’99-es paraguayi tornán vett részt 26 esztendősen, ahol igazán maradandót alkotott. Az első meccsen Ecuador ellen még duplázott, majd következett a Kolumbia elleni csoportmeccs. A találkozó ötödik percben épp ő előle ütötte el kézzel egy védő a labdát, a megítélt büntetőhöz pedig maga állt oda, a lövése azonban a keresztlécen csattant. Pár perccel később meg is szerezték a kolumbiaiak a vezetést (büntetőből), majd a második félidő elején ők is kihagytak egy tizenegyest. Palermo számára a javítás lehetősége a 76. percben jött el, amikor ismét mellette ért egy védő kezéhez a labda, ekkor azonban a tizenegyesből már a kapufát sem sikerült eltalálnia, hanem csúnyán a kapu fölé lőtt. Kolumbia a hajrában aztán két gólt is berámolt, mígnem az utolsó percben újabb büntetőt harcolt ki Palermo. A két korábbi hiba nem vette hősünk kedvét, és páratlan bátorságot tanúsítva ezúttal is maga állt oda a labda mögé. A lövése nem is volt rossz ezúttal, ám most Calero kapus hárított egy szép robinzonáddal, így pedig az egy mérkőzésen kihagyott három büntetőjével Palermo a mai napig tagja a Guiness rekordok könyvének.
