Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING! – Bayern játékost igazolt a Dortmund

A megbízhatóságáról ismert német bild.de  kész tényként közli a klubváltást, avagy Robert Lewandowski, Mario Götze és Matts Hummels klubváltása után ezúttal a Borussia Dortmund igazolt a Bayern Münchentől. Igaz a képlet kissé más, mint fordított esetben, ugyanis míg a fent említett játékosok kulcsemberek voltak Dortmundban, addig Sebastaian Rode nem számított annak Münchenben.

515204758-fc-bayern-muenchen-v-werder-bremen-bundesliga-850x560

Thomas Tuchel egy olyan játékost keresett, aki univerzális, több poszton is bevethető. Ezt a labdarúgót a Bayern München játékosának személyében találta meg. A 25 esztendős, alapjában véve védekező középpályás 2014-ben szabadon igazolható játékosként szerződött Münchenbe, korábbi klubja a Frankfurt volt. Igazándiból nem tudta megvetni a lábát a csapatban, peremembernek számított Guardiola elképzelésében. A mögöttünk álló szezonban csupán 17 mérkőzésen kapott lehetőséget, többnyire csereként. Mindössze 493 játékpercet szedett össze. A német válogatottban még nem mutatkozhatott be, talán majd most a dortmundi éra hozza meg számára az áttörést.

Rode szerződése 2018-ig érvényes Münchenben, a transfermarkt.de pedig 8 millióra taksálja piaci árát. A klubváltás anyagi részleteiről egyéb információk még nem láttak napvilágot.