Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ki lesz az Everton következő mendzsere?

A csalódást keltő 2015-2016-os szezon után az Everton csapata menesztette korábbi sikeredzőjét Roberto Martinezt. Azonban az új menedzser kérdése még mindig fent áll.

 david-moyes-3568940

A legfrissebb hírek szerint azonban már “csak” 5 név van a liverpooli csapat vezetőségének a listáján. Ez a névsor pedig így néz ki: Ronald Koeman, Frank de Boer, Manuel Pellegrini, Unai Emery és David Moyes.

Ebből az ötösből a két legkönnyebben megszerezhető edző a City korábbi menedzsere Manuel Pellegrini és a mersey-parti “kékek” egykori ünnepelt edzője David Moyes, aki ugye 2002 és 2013 között már vezette a “Toffeest”.

Ronald Koeman jelenleg a Southampton együttesének menedzsere, ráadásul egyes források szerint ő még lehet Arsene Wenger utódja is a jövőben az Arsenalnál. Tehát csekély az esély arra, hogy elvállaljon egy evertoni munkát.

Unai Emery EL trófeát, EL trófeára halmoz, ráadásul ők érdekeltek a BL-ben is, így számára inkább visszalépés lenne az Everton. Még Frank de Boer a bajnoki második helyezett holland Ajax menedzsere szintén érdekelt csapatával Európa legrangosabb kupájában, így az ő megszerzése is komolyabb kihívás lehet.