Eb: Utolsó magyar részvétel, első német diadal! – Cikksorozat 4. rész!
Közeleg a nyári egy hónapos őrület, a 15. labdarúgó Európa Bajnokság, melynek a magyar válogatott is résztvevője lesz 44 év után. Ennek apropóján az eddigi tornákról több részes cikksorozat formájában vezetjük fel a közelgő kontinens tornát. A cikksorozat negyedik részében az 1972-es eseményről tudhatnak meg sok érdekes információt a kedves olvasok. Például azt, hogy a házigazda belgák ellen elveszített bronzmérkőzés volt 44 évig utolsó Eb mérkőzésünk. Több mint négy évtizeddel ezelőtt ez a szereplés csalódást keltett, pedig ha akkor tudták volna, hogy a következő mérkőzésünk kontinens tornán 2016-ban lesz…
Az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság volt a negyedik UEFA által megrendezett kontinenstorna, a viadalon 32 nevező válogatott indult. Ekkor még mindig csak négy ország csapata juthatott ki a záró szakaszra, ahol a már megszokott két elődöntőt, a bronzmérkőzést és a döntőt játszották le. A rendező országot ezúttal is csak a selejtezők lejátszása után hirdették ki azok közül akik kiharcolták a négy közé kerülést. A selejtező kört, annak is a csoportkörét 1970 és 1971 között rendezték, míg az oda-visszavágós negyeddöntőt 1972-ben játszották le. A csoportkörben 8 csoport volt, mindegyikben 4–4 ország válogatottja és ezúttal is csak a csoportelsők kerülhettek be a negyeddöntőkbe, melyeket oda-visszavágós rendszerben játszottak le. A negyeddöntők győztesei kvalifikálhatták magukat a záró szakaszba. A csoportküzdelmek során eget verően nagy meglepetés nem történt. Talán a Jugoszláv továbbjutás tűnhet meglepetésnek a holland válogatott előtt, de 1972-ben a jugók csoportjukban egy tapasztalt kerettel vették fel a küzdelmet az ekkor még formálódó, fiatal, de a későbbiekben meghatározó holland válogatott ellen.
Számos kritikus szerint az 1972-es Eb-győztes nyugatnémet válogatott nem egyszerűen minden idők egyik legjobb Nationalelfe, hanem „a” legjobbja. Jobb, mint az 1954-es és az 1990-es, vagy éppen a 2014-es vb-első, és jobb a két évvel későbbi, 1974-es világbajnok garnitúránál is. Németországban legalábbis abszolút így gondolják. Nem is a négyes döntőben mutatott produktum miatt, hanem a negyeddöntőbeli Angol válogatott elleni továbbjutás miatt. NSZK számára a Wembley-beli első meccsen szerzett 3-1-es siker olyan mérföldkő volt, mint az Aranycsapat 1954-es berni legyőzése. Főleg azért mert a hat világbajnokkal – Gordon Banks, Norman Hunter, Bobby Moore, Alan Ball, Martin Peters, Geoff Hurst – felálló házigazdákat először győzte le a Nationalelf a Wembley-ben („Wunder von Wembley”). Nem túlzás kijelenteni: a londoni 3–1 felidézése még ma is könnybe lábasztja a német szurkolók szemét, még most is átlagon felüli elismerést vált ki a német szakemberekből. A Nyugatnémeteknek hazai pályán elegendő volt egy gól nélküli döntetlen, mellyel be is jutottak az elitkörbe. Mellettük a címvédő olasz válogatottat meglepetésre búcsúztató Belgák kerültek, illetve a két keleti-blokkba tartozó párharcból a Szovjetek búcsúztatták a Jugoszlávokat – ezzel a szovjet válogatott az egyetlen csapat mely továbbra is résztvevője volt az eddigi négyes döntőknek – míg a magyar válogatott Románia ellen vívta ki a továbbjutást. De nem akárhogy…
1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
5. csoport
6. csoport
7. csoport
8. csoport
Negyeddöntő
Lecsúsztunk a dobogóról!
Magyarország Bulgáriával, Franciaországgal és Norvégiával került egy selejtező csoportba. Válogatottunk a 2. csoportot nyerte meg az előző Eb-hez hasonlóan ezúttal is négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, 11 ponttal és 12-5-ös gólaránnyal. Pedig három kör után veszélyben volt a csoportgyőzelem, hiszen válogatottunk ugyan az első fordulóban 3-1-re legyőzte Norvégiát idegenben, de utána 45 ezer néző előtt 1-1-re végzett Franciaország ellen a Népstadionban, majd Bulgária vendégeként sima 3-0-ás vereség lett a vége, így három kör után egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség állt válogatottunk neve mellett. A gólarány meg 4-5-ös volt… Az utolsó három fordulót viszont gólt sem kapva tudta le nemzeti csapatunk. Előbb Bulgáriát győztük le 2-0-ra, majd idegenben a Franciákat, szintén 2-0-ra, a csoport zárásaként pedig Norvégiát itthon 4-0-ra. A negyeddöntőben Romániát kaptuk, akik ellen három mérkőzésen sikerült kivívni a továbbjutást. Az első találkozón itthon 1-1-et játszottunk, majd Bukarestben 2-2-őt. Ekkor még oda-visszavágós párharc során nem számított az idegenben lőtt több gól, ezért volt szükség harmadik mérkőzésre melyet semleges pályán Belgrádban játszották. Kocsis Lajos 26. és Szőke István 89. percben szerzett találatával nyert nemzeti tizenegyünk 2-1-re. Ez a siker – mely a mai napig utolsó győzelme volt nemzeti együttesünknek Románia ellen – a négy közé jutást eredményezte.
Első német Eb siker!
A negyedik Eb-re tehát Belgium, Magyarország, NSZK és Szovjetunió jutott ki. Közülük Belgiumra esett az UEFA választása mint rendező ország. A két elődöntőt rendhagyó módon egy időben rendezték, a szovjetek elleni mérkőzésünkön nem sikerült gólt szereznünk, pedig még büntetőt is kaptunk, ám a megítélt 11-est Zámbó kihagyta. Válogatottunk jól játszott, mégis a mumusnak számító szovjetek nyertek 1–0-ra Konykov góljával. A Szovjetek elleni újabb vereség után a szurkolók és a közvélemény már politikai nyomást sejtett a háttérben, mondván ki kellet kapni a “nagy testvértől…”
A másik mérkőzésen NSZK a belgák ellen játszott, ahol Gerd Müller két góljára csak egy góllal tudott válaszolni a házigazda.
Elődöntő
Belgium NSZK 1-2 (0-1)
Magyarország – Szovjetunió 0-1 (0-0) 1972. június 17., Brüsszel, Constant Vanden Stock Stadium, 16 590 néző, Vezette: Rudi Glöckner (NDK) Gólszerző: – ill. Konykov (53.)
Magyarország: Géczi – Fábián, Páncsics, Juhász P., Bálint – Kocsis, Zámbó, Juhász I. – Szőke, Bene, Kű, Vezetőedző: Illovszky Rudolf
A harmadik helyért rendezett Belgium–Magyarország meccs első 30 percét átaludtuk, a belgák el is húztak 2–0-ra, aztán hiába szépített Kű Lajos büntetőből a második félidő elején, a folytatásban nem jött össze az egyenlítés, így elúszott a bronz is. Kű gólja – 1972 június 17. – máig az utolsó magyar gól Európa-bajnokság döntő tornáján. Reméljük már nem sokáig…
Bronzmérkőzés
Magyarország – Belgium 1-2 (0-2) 1972. június 20., Liége, Stade de Sclessin, 6 184 néző, Vezette: Johan Einar Boström (svéd) Gólszerzők: Kű (53. – büntetőből) ill. Lambert (24.), Van Himst (28.)
Magyarország: Géczi – Fábián, Páncsics, Juhász P., Bálint – Albert, Zámbó (Szűcs L. 45.), Juhász I. – Kozma, Dunai II., Kű, Vezetőedző: Illovszky Rudolf
Belgium: Piot – Heylens, Dolmans, Thissen, Vandendaele – Dockx, Semmeling, Verheyen – Polleunis, Lambert, Van Himst, Vezetőedző: Raymond Goethals
A bronzmérkőzés összefoglalója
A fináléban tehát az 1960-as győztes Szovjetunió mérkőzött NSZK-val, Gerd Müller ezúttal is kettő gólt vállalt a Szovjetek elleni 3-0-ás sikerből. A második gólt Herbert Wimmer szerezte. Ezzel a sikerrel megszerezte első Eb-győzelmét a nyugatnémet válogatott. Müller két évvel az 1970-es mexikói Vb gólkirályi címe után az Eb-én is mesterlövész lett négy találattal. A torna korábbi fázisaiban hét meccsen hétszer volt eredményes, azaz 9 meccsen 11 találatot szerzett. Helmut Schön szövetségi kapitány nagyszerűen ötvözte együttesében a tapasztalt játékosokat a nemzetközi szinten még tapasztalatlan labdarúgókkal, akik közül Paul Breitnernek, Hans-Georg Schwarzenbecknek, Rainer Bonhofnak, Uli Hoenessnek, Jupp Heynckesnek és Erwin Kremersnek is az 1972-es Eb volt az első nagy válogatott tornája. A két év múlva sorra kerülő vb-n aztán Breitnert, Schwarzenbecket és Hoenesst sem lehetett kirobbantani a német kezdőből.
A 4. Európa Bajnokság döntője
NSZK – Szovjetunió 3-0 (1-0)
1972. június 18., Brüsszel, Heysel Stadion, 43 437 néző, Vezette: Ferdinand Marschall (osztrák) Gólszerzők: Müller (27., 58.), Wimmer (52.) ill. –
32 induló válogatott A négyes döntő gólkirálya: Gerd Müller (német) 4 góllal Négyes döntő: Négy mérkőzés, három helyszín (Brüsszel, Antwerpen, Liége) 10 gól, 2.5-es meccsenkénti gólátlag.
121 880 néző (30 470-es meccsenkénti átlag)
