Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Footgolf: Világrekord a hollandiai gigaversenyen

A mögöttünk álló hétvégén rendezték meg az European Footgolf Tour 4. fordulóját. A holland Capital Cup a sorozat gigaversenyének számított, tavaly és idén is három naposra tervezték a verseny szervezői. Világrekordot jelentő 262 footgolfos állt az elrúgóhoz, ezzel megdöntve a januári argentínai világbajnokság rekordját, mely 227 fő volt. Szép számmal látogattak ki nézők a nívós sporteseményre, az pedig egyértelműen látszik, hogy mind hazánkban, mint pedig a világ minden szegletében terjed és egyre népszerűbb ez az új sportág.

13388885_1110405295686322_1909290604_o

Lengyel Béla, Paul Killick (a sorozat szervezője) és Bogár Krisztián

Ahogyan egy héttel ezelőtt Norvégiában Espen Enevold bizonyult a legjobbnak hazai környezetben, úgy a Capital Cupot is egy hazai versenyző nyerte a holland Jim Kuipers személyében. A versenyen csak úgy röpködtek a mínuszok, nem az időjárásra, hanem a jó teljesítményekre értve. Az idei első fordulót is a holland nyerte, ám összetettben így is elmarad  közel száz ponttal a brit Karl May mögött, aki harmadikként végzett a versenyen. Közéjük ékelődött a holland Simon Wetzel, aki ezzel összetettben felmászott a dobogó harmadik fokára. Magyar versenyző jelen állás szerint nincsen az összesített lista első tíz helyezettje között.

kuipers

A versenyt megnyerő holland Jim Kuipers

Kiemelendő, a sorozat pontozási rendszere, a táblázatban észlelhető, hogy van aki 100, van aki 200 és akad aki 250 pontot kapott egy-egy verseny megnyeréséért. Nos, az EFT három különféle versenykategóriát különböztet meg, színvonal, nívó és rang szerint, a két napos norvég, vagy éppen török verseny az 100 pontos volt, míg a mostani holland, mely ráadásul 3 napos volt, 250 pontban áll meg, s ennek megfelelően vannak leosztva a pontok a győztesek mögött. Látható, hogy például egy a holland versenyen elért hetedik pozíció 102 pontot ért a svájci Lionel Jackot számára, ez több, mint amit az első körben Jim Kuipers söpört be a török verseny aranyérméért. Emellett azt is ki kell emelni, és itt jön egy újabb fordulat, hogy a végelszámolásban minden játékosnak csak a 4 legmagasabb pontszáma számít majd, ezzel kiegyensúlyozva azon különbséget, hogy nem mindenki tud ott lenni minden versenyen.

összetett

Ami a magyarok szereplését illeti, több mint tíz fős magyar delegáció utazott ki Hollandiába, ám az áttörően jó eredmény elmaradt, a legeredményesebb honfitársunk 2012 világbajnoka Lengyel Béla lett, ő a három nap összevetésében a 33. pozícióban végzett, mely 14 pontot hozott a számára. Érdekesség, hogy egy (-6, -8, -8) összességében ilyen jó menetelés csupán ennyire volt elegendő. A győztes 11 rúgással volt jobb Bélánál. Emellett kiemelendő, hogy két kör, két játéknap után igen ígéretesen állt Balázsi Csaba és Papp Péter, az első körük volt extra, -10 és -11, ám ezt követően ezen eredményt nem tudták megismételni, így belesüllyedtek a mezőnybe és végül egyaránt az 50. pozíciót csípték el.

Mik ezek a mínuszok, melyekről írunk? Nos, egy footgolf pálya az 18 lyukas, a pályát pedig 72 rúgással lehet nullásra teljesíteni. Aki ez alatt rúg, az mínuszosan teljesít, míg aki felette az pluszosan. Értelemszerűen minél kevesebb a rúgásszám, annál jobb, eredményesebb valaki.

HUN

Végezetül pedig nézzük az összetett csapatverseny állását, melyet a britek vezetnek nagy fölénnyel, mögöttük Hollandia és Írország sorakozik. A korábban két forduló után a harmadik helyen álló magyar csapat az utóbbi két verseny tükrében visszacsúszott a nyolcadik helyre, ám a mezőny nagyon sűrű, a negyedik szlovákok csupán 20 egységgel vannak előttünk, míg a dobogó legalsó foka 50 pontnyira található.

Folytatás már most ezen a héten, a mezőny Franciaországba utazik, s ezúttal is lesznek magyar résztvevők, ám emellett FOB is lesz, a magyar bajnokság a 4. fordulóval jelentkezik Kisorosziból.

csapat