Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Footgolf: A legjobb magyarok listája! – Top10

Idén került bevezetésre a Magyar Országos Ranglista, így ahogyan például a teniszben, úgy immáron a FootGolfban is van ilyen jellegű lista, mely versenyről-versenyre változik egy maghatározott szabály, illetve pontozási rendszer alapján. A legutóbbi (május 24.) ranglistához képest jelentős változásokat lehet konstatálni, az élmezőnyben jó pár játékos helyet cserélt, előrébb, vagy éppen hátrébb lépett. Új éllovas azonban nincsen, sőt, Bacskai Bence igencsak megszilárdította helyét az élen.

Footgolf

A mögöttünk álló periódusban (május 24 és június 13 között) négy olyan versenyen szerepeltek magyarok, melyeken ranglista pontot lehetett gyűjteni. Az European Footgolf Tour hollandiai , norvégiai és hétvégi francia állomásán is volt induló, ám a jó eredmények elmaradtak, így a legrangosabb sorozatban nem sikerült ranglistapontra szert tenni, ugyanis ehhez az első húszban kellett volna végezni. Szlovákiában is rendeztek egy versenyt, melyen több magyar is elrúgóhoz állt, nagy mértékű pontszerzést nem konstatálhatunk, ám Bogár Krisztián, Tajtyi Róbert és Podusil György például az éllovasok közül néhány egységet begyűjtött. Vasárnap került megrendezésre a FOB 4. fordulója, mely pályacsúcsot és hatalmas visszatérést is hozott. Bacskai Bence megerősítette vezető pozícióját, s majdnem 1000 ponttal vezet a Németh, Bogár, Zsuppán trió előtt, akik a Renczés, Tajtyi, Balázsi trióval cseréltek helyet az eredmények tükrében. A tízes élbolyt Podusil György zárja, Gelecsér Gábor az említett periódusban pedig a harmadik legtöbb pontot szerezte, s ezzel felkerült a legjobbak közé. A korábbi bajnok Lengyel Béla közelít az élmenők felé.

Ranglista

Amennyiben a harmadik oszlop nem lenne teljesen egyértelmű: Az adott játékos előre, illetve hátralépését mutatja a legutóbbi álláshoz képest helyezésben

A pontozás menete

Az idén először felállított egyéni ranglista kiindulópontjának a Footgolf Országos Bajnokság (FOB) számít. Az ott szerzett pontok egyes szorzóval számítanak a ranglistán. A versenyeken mindig csak az abszolút kategória első húsz helyezettjének pontja számít a ranglistán. Minden olyan verseny beleszámít a rangsorba, ami a nemzetközi szövetség (FIFG) vagy a Magyar Footgolf Szövetség égisze alatt, annak jóváhagyásával zajlik 2016. január 1. és december 31. között, és legalább 36 versenyző indul rajta. A különböző versenyeken kapott pontok tízzel szorozva kerülnek a ranglistára.

Az egyes versenyek pontszorzói

– Footgolf Országos Bajnokság: 1
– Világbajnokság: 2
– European Footgolf Tour 250 pontos versenyei: 1,6
– European Footgolf Tour 200 pontos versenyei: 1,4
– European Footgolf Tour 150 pontos versenyei: 1,2
– European Footgolf Tour 100 pontos versenyei: 1
– Hinora Winter Footgolf Tour: 0,5
– MFGSZ jóváhagyásával rendezett hazai vagy nemzetközi verseny (minimum 36 versenyző részvételével, 9 vagy 18 szakaszon játszva): 0,3

Ranglistapontot csak az első 20 helyezett szerezhet, ez a szabály mindegyik versenyre igaz:
1. 100 pont; 2. 85 pont; 3. 70 pont; 4. 64 pont; 5. 58 pont;
6. 52 pont; 7. 46 pont; 8. 40 pont; 9. 36 pont; 10. 32 pont;
11. 28 pont; 12. 25 pont; 13. 22 pont; 14. 19 pont; 15. 16 pont;
16. 13 pont; 17. 10 pont; 18. 7 pont; 19. 4 pont; 20. 1 pont.

Adott tehát az adott verseny pontszorzója és az, hogy hányadik helyen végzett a versenyző, a helyezésért pedig mennyi pont jár. Az imént említett két értéket össze kell szorozni, majd pedig az eredményt minden esetbenmegszorozzuk egy tízes (×10) kvótaszorzóval.

Például: Őszi Ádám elindul a Footgolf Országos Bajnokság keretein belül az egyik versenyen, mely 1-es szorzóval bír és tegyük fel, hogy a 7. helyen végez, akkor (1×46=46, majd pedig 46×10=460) 460 ranglistapontot szerez. Ezt követően Őszi Ádám elindul egy 250 pontos European Footgolf Tour versenyen, melyen tegyük fel a 14. helyezést éri el, akkor, akkor (1,6×19= 30,4, majd pedig 30,4×10= 304) 304 pont. A szerzett pontok 460+304 összeadódnak, tehát Őszi Ádám a 2016-os naptári esztendőben két verseny után 764 pontot szerzett. Ami pedig a tízes szorzót illeti, ez azért kell, hogy egész számok jöjjenek ki, ne pedig törtek. Ezt a második számításnál végig is kíséretük.

Kipróbálnád a Footgolfot? – Semmi akadálya….
Érdeklődj: a magyarfootgolf@gmail.com vagy a bajnoksag@magyarfootgolf.hu email címen.
Nem kell semmilyen engedély, vagy igazolás!