Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
Az Alavés és a Leganés után az Osasuna jutott fel harmadikként a spanyol labdarúgó-bajnokságba, miután a pamplonai csapat megnyerte a másodosztály rájátszás döntőjének a visszavágóját.
Az Osasuna azután jutott vissza két év után az élvonalba, hogy a baszk csapat mindössze csak jobb gólaránnyal zárt a bajnokságban és ezzel elérte az utolsó “play-offot” érő hatodik helyet. Egyébként ehhez éppen a rájátszásban döntős ellenfél, a Girona segítette az Osát azzal, hogy a bajnokság utolsó előtti fordulójában hazai pályán 2-0-ra legyőzte az addig hatodik Alcorcont. A baszk csapat előbb az rájátszás elődöntőjében a Gimnasticot verte meg kétszer, majd a döntőben a Girona elleni hazai 2-1 után a szombati visszavágón 1-0-ra győzött Kenan Kodro góljával, így 3-1-es összesítéssel feljutott az élvonalba, amelyből a 2013–2014-es szezonban esett ki.
Érdekesség, hogy a pamplonai csapat tavaly ilyenkor egy Sabadell elleni utolsó fordulóban játszott mérkőzésen a 91. percben szerzett találattal maradt bent a másodosztályban. Míg a Girona három év alatt harmadszor jutott el a rájátszásig és mind három esetben nem sikerült a feljutás a katalán csapatnak. Előbb 2013-ban a döntőig jutottak, ekkor az Alméria állította meg a Gironát, majd tavaly azok után, hogy az utolsó fordulóban egy 94. percben bekapott gól miatt kényszerültek az egyenesági feljutás helyett “play-offra” a Zaragoza búcsúztatta az elődöntőben a kiscsapatot.
Az Osasuna feljutásával a Bilbao, a Sociedad, az Eibar és a szintén most feljutó Alavés mellett az ötödik baszk csapat lesz a jövő évi kiírásban.
Spanyol Segunda División
Rájátszás a feljutásért, döntő, visszavágó
Girona–Osasuna 0-1 (0-0)
Girona, Montilivi Városi Stadion, 9 108 néző, Vezette: Arias López
Gólszerző: – ill. Kodro (48.)
Kiállítva: Lejeune (88. – második sárga lap után) ill. –
A párharcot 3–1-es összesítéssel az Osasuna nyerte meg.
https://www.youtube.com/watch?v=e2VmRlqADXA
Fotó: laliga.es
Becz Tamás
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…