Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Győr: érkezők után távozók

A tegnapi napon bejelentett 7 új igazolást a Győr, ma pedig 8 játékost neveztek meg, akik a következő szezonban biztos, hogy nem az ETO játékosai lesznek.

eto_cimer0

Nézzük kik, azok a játékosok, akikre nem számít, a továbbiakban is Bekő Balázs által irányított gárda. Csató Martin, anno nem tudott az élvonalban bemutatkozni, hisz épp az NB II-es Mezőkövesdnél szerepelt kölcsönben. Ő a következő szezont, már nem ETO játékosként kezdi, de a Győrrel szemben, ő osztályt válthat felfelé. Nem, nem az édesapja által irányított Zalaegerszeg, hanem a Nyugati csoportból feljutó Dorog lehet a kenyéradója.

Mayer Milán, szintén az NB II Nyugati csoportjából feljutó csapatban folytathatja, igaz ő a megyehatárt nem lépi át, hiszen Mosonmagyaróváron rúghatja a bőrt jövőre. Ő korábban 6 -szor az élvonalban is játszott a Győr színeiben s ezeken a meccseken 1 gólt szerzett. A csalódást keltő NB III-as szezonban, 31 meccsen 13 gólig jutott, tehát nem rajta múlott az NB III-ban maradás.

Weitner Ádám győri nevelés, ő már a rutinosabb játékosok közé sorolandó, lévén 34 éves lesz ősszel. A Győr után játszott még a Vasasban az élvonalban, majd a másodosztályban Gyirmóton és Felcsúton, majd újra NB I Paks, vissza NB II Gyirmót, Tatabánya, Ajka, Szigetszentmiklós. Tavaly nyáron tért vissza Győrbe, 26 meccsen 8 gólt szerzett.

Szabó Zsolt, szintén győri nevelés, s tavaly nyáron tért vissza nevelőklubjába. 30 éves múlt, a Győr után Gyirmót, Lombard Pápa, REAC, Pápa, REAC, Veszprém, Sopron, Ajka majd ismét Győr. 52 NB I-es meccsen 5 gólig jutott. Az előző szezonban sérülés hátráltatta, ősszel nem is tudott pályára lépni, tavasszal 5 találkozón 2 gólig jutott.

Deli Zoltán is megfordult korábban jó pár csapatnál. Az élvonalban 10-szer húzhatta magára a Pápa mezét. Dunaferr nevelte, Pápa, Budafok, Integral-DAC, Kaposvölgye, Gyirmót csapataiban húzott le jó pár évet. Ha megnézzük ezen csapatok ma hol vannak… (kivéve Gyirmót) 6-szor állhatott az előző bajnokságban a kapuban. Igaz kapust még nem jelentett be a Győr, de valószínűleg Sánta András lehet az új hálóőr.

Imrik László a Gázszer neveltje, majd a Győr utánpótlásában pallérozódott. Integral-DAC, Felcsút, Pápa, Vasas, Csákvár, Budaörs csapatai után igazolt télen “haza”. Hát nem volt hosszú az újabb győri kalandja. 5-ször lépett pályára tavasszal.

Dávid Ferenc amatőr csapatok után, tavaly nyáron igazolt Győrbe. Ott pályára nem lépett, kölcsönadták tavaszra Csornára. Érdekes módon, épp az ETO ellen mutatkozott be az NB III-ban. Csatár létére gólt nem szerzett.

Kerékgyártó Dávid, 3-szor küldte anno pályára az NB I-ben Miriuta László, mikor még a Győr NB I-es volt. Őszre is maradt az ETO játékosa. 13/1-es mutatója után kölcsönadták a tavaszra Csornára. 14/2-es csornai mutatóval járt le a kölcsönszerződése, mely után visszatért Győrbe, de az ott lejáró kontraktusát a mai bejelentés alapján nem hosszabbítják meg.

Endrődi Dávid