A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Mint ismert, a 2016/2017-es kiírás során az angol 2. osztályban fog szerepelni a nagy múlttal bíró Newcastle United. A cél természetesen az, hogy rögtön visszajussanak a Premier League-be, amely az elmúlt napokban meg is mutatkozott, hiszen három játékos érkezését is bejelenthették a “szarkák.”
A Newcastle United három labdarúgó leigazolását is bejelenthette az elmúlt napokban, akik első osztályban szereplő csapatoktól érkeztek. Kettő futballistát a Premier League-ből, míg egyet a belga bajnokságból tudtak megkaparintani. No, de nézzük, hogy kikről is van szó.
A 24 esztendős belga portás a Lierse színeiben vált profi játékossá, ahol 3,5 éven át védhetett. A 2013-as téli átigazolási piac során a Genthez igazolt. Az ott eltöltött időszaka jól sikerült, hiszen nyert bajnoki címet, illetve a Bajnokok Ligájában pályára is léphetett. Minden frontot egybe véve 116 meccsen kapott lehetőséget. A 2015/2016-os kiírás során nyújtott teljesítménye miatt egyébként megválasztották a szezon legjobb kapusának. A transfermarkt szerint 6 millió eurót pengetett ki érte a Newcastle.
Az angol támadó a Crystal Palace-tól érkezett a Newcastle Unitedhoz. A transfermarkt szerint 9 millió font ellenében szerezték meg a 25 esztendős csatár játékjogát. A londoni együttesnél három évet töltött el, az első Premier League-s szezonja elfogadhatóra sikerült, viszont az utolsó kettőben nem igazán tudta megváltani a világot. A legemlékezetesebb meccse egyértelműen az volt, amikor csereként beállva duplázni tudott a Liverpool ellen. A “sasoknál” 74 találkozón lépett pályára a különböző kupasorozatokban, melyek során 25 találatig jutott.
A 26 esztendős középpályás a szintén Premier League-s Bournemouth-t hagyta ott a “szarkák” kedvéért, ahonnan 3,5 évet követően távozott. A skót válogatott játékosnak komoly szerepe volt a feljutást, illetve a bent maradást illetően is. A “cseresznyéknél” 143 tétmérkőzésen lépett pályára, melyek során 31 gólig jutott és 29 találatot készített elő társainak. A transfermarkt szerint 9 millió font ellenében érkezett.
A három labdarúgó egyébként egyaránt 5 évre szóló szerződést kötött a nagy hagyományokkal bíró együttessel. Az érkezők mellett azonban távozót is kellett bejelentenie az angol klubnak, hiszen Andros Townsend a Crystal Palace-nál folytatja pályafutását.
Képek forrása: Newcastle hivatalos honlapja
Németh Boldizsár
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…