Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
A Hertha BSC is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. Dárdai Pál csapata felkészülési mérkőzésen rögtön egy tízessel kezdtett. A találkozón bemutatkozhatott a magyar vezetőedző fia is.
Mint arról a berlini klub honlapja beszámolt, Dárdai Pál csapata felkészülési mérkőzésen 10–0-s győzelmet aratott a Landesligában szereplő FC Schwedt 02 ellen.
A magyar tréner a találkozón két sorcserét is végrehajtott, először a 30. majd a 60. percben forgatta fel teljesen a csapatát. Dárdai Pál fia is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, hiszen a második félidőben pályára lépett. A mérkőzésen ifj. Dárdai Pál a 79. percben gólpasszt adott Alexander Baumjohann-nak. A 17 éves játékosnak nagy jövőt jósolnak, apja nyomdokaiba léphet a szakemberek szerint is.
Az ifjabbik Dárdai az U17-es csapatban 28 mérkőzésen 7 gólt és 19 asszisztot jegyzett. A mérkőzésen végül az öt gólig jutó Ibesevic vezérletével kiütötték ellenfelüket Dárdaiék. A találkozón gólt szerzett még Baumjohann, Allagui, Schieber, Covic és Maier is.
” Nagyon jól teljesítettek ma a fiatalok. Dinamikusan járattuk a labdát és rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki. Jól sikerült ez a felkészülési mérkőzés” – nyilatkozta a magyar tréner
Kép forrása: herthabsc.de
Ondik Gábor
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…
Így maradhat fenn az egyesület működése…
Bejelentkezett az év góljára…
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…