Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Korábbi BEK-döntős együttestől igazolt középpályást az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő AFC Bournemouth – tette közzé a klub hivatalos oldala.
A Bournemouth színeiben folytatja pályafutását a Leeds United ifjú középpályása, nevezetesen Lewis Cook. A 19 esztendős angol labdarúgó 4 esztendőre szóló szerződést írt alá a Premier League-ben szereplő együttessel, aki állítólag 6 millió font ellenében érkezett.
Lewis Cook pályafutása eddigi szakaszában csak a Leeds Unitednél rúgta a bőrt, ahonnan több mint 10 esztendő után távozik. A szebb napokat is látott angol együttes utánpótlásában 2004-2014-ig pallérozódott, majd az elmúlt két évben a felnőtt gárda egyik húzóemberének számított. Minden frontot egybe 85 találkozón kapott lehetőséget a korábbi BEK-döntős csapat színeiben.
Németh Boldizsár
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…