Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
Lényegében már évek óta megy a huzavona Paul Pogba sorsáról. A francia középpályás napjaink egyik legkeresettebb játékosa, bár kevés olyan klub van, amely képes lenne megfizetni a Juventus által állítólag cserébe elvárt 120 millió eurós kivásárlási árat.
Paul Pogba egyszer már volt a Manchester United játékosa, ám fiatalon nem tudott sokat letenni az asztalra az Old Traffordon. A hírek szerint most a „Vörös Ördögök” könyörögnek egy újabb lehetőségért a sokoldalú játékmesternél, ám úgy fest, hogy az Európa-bajnoki ezüstérmes játékos szíve vágya egy másik klub.
Ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy ha a Real Madrid igazán szerződtetni akarja Pogbát, akkor a „Királyiak” számára egyáltalán nem akadály a fentebb emlegetett hatalmas összeg. Az mindenesetre komoly jele lehet a hamarosan nyélbeütendő transzfernek, hogy a Juventus a minap bátran kifizetett a mai sanyarúságos olasz körülmények között nem kevesebb, mint 90 millió eurót Gonzalo Higuaínért.
A Real vezetőedzője, Zinedine Zidane korábban rendre dicsérte Pogba játékát, most pedig egyáltalán nem zárkózott el az ötlettől, hogy még ezen a nyáron csatlakozik csapatához az ifjú honfitárs:
„Én nem tudom, hogy Pogba jön-e vagy sem. Dolgozunk tovább és augusztus 31-ig bármi megtörténhet. Ő egy olyan játékos, akiért mindenki érdeklődik, mert egy nagy bajnok, és a Real Madridnál még nagyobbá válhat. Pogba egyelőre a Juventus játékosa, így nem tudok többet mondani.” – foglalta össze egyszerűen a jelenlegi álláspontot Zidane.
Balogh József
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek