Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bastian Schweinsteiger Olaszországban?

A Manchester Evening News információi szerint két neves olasz együttes is bejelentkezett a United alkalmazásában álló Bastian Schweinsteigerért. 

maxresdefault

A manchesteri lap úgy tudja, hogy az olasz élvonalban szereplő Internazionale és AC Milan is érdeklődik Bastian Schweinsteiger játékjoga iránt. A “vörös ördögök” portugál menedzsere, José Mourinho állítólag nem számít a német középpályás szolgálataira, aki röpke egy szezont követően távozhat az angol sztárcsapattól. Jelenlegi állomáshelyéhez még két esztendőig köti szerződés, a transfermarkt pedig 12 millió euróra taksálja az átigazolási értékét. 

Bastian Schweinsteiger 2002-ben mutatkozhatott be a Bayern München felnőtt csapatában, ahol 13 éven keresztül rúghatta a bőrt. Minden frontot egybe véve 500 találkozón léphetett pályára, melyek során 68 találatig jutott illetve 100 gólpasszt osztott ki társai között. A Manchester United 9 millió eurót pengetett ki érte tavaly nyáron, a “vörös ördögök” színeiben 31 tétmeccsen kapott lehetőséget.  

Németh Boldizsár