Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jó hír a Vidinek, eligazolt a Midtjylland kulcsembere – hivatalos

Bár a Videoton nincs könnyű helyzetben azzal, hogy hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedtek a dánoktól, ad nekik némi reménysugarat, hogy az egyik kulcsembert, Pione Sistót elvitte a Celta Vigo. 

Sisto Celta

Sisto a Tjörring csapatában nevelkedett, innen került a Midtjyllandhoz 2010-ben. Itt debütálhatott a nagy csapatban a 2012-13-as szezonban, azt követően pedig már alapembernek számított. A 21 esztendős jobb szélső nagyon bekezdett idén, 7 meccsen 6 gólt szerzett, úgy látszik kinőtte a dán ligát. Bár a Köln is érdeklődött utána, ő végül a Celta Vigót választotta, ahol majd Nolitót kell pótolnia. 6 millió euró körüli összeget fizettek érte, amivel a klub történetének legdrágább igazolása Benni McCarthyval egyetemben.

Tereh Balázs