Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Everton szerződtette az Aston Villa középpályását! – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton szerződtette az Aston Villa középpályását – adta hírül a klub hivatalos honlapja. 

IdrissaWebsite 750x422

Az Everton leigazolta az Aston Villa szenegáli válogatott labdarúgóját, nevezetesen Idrissa Gueye-t. A 26 esztendős védekező középpályás négy évre szóló szerződést írt alá a liverpooli “kékkel.” A klub nem hozta nyilvánosságra az átigazolási díjat, amely egyes hírek szerint körülbelül 9 millió euró lehet. 

Idrissa Gueye a Lille OSC színeiben vált profi játékossá. A francia gárda B csapatához 2008 nyarán, azaz 19 esztendősen került, majd a felnőttek között nem egészen három év múlva debütálhatott. Minden frontot egybe véve 176 találkozón léphetett pályára. A 2015-ös nyári átigazolási piac során csapott le rá az Aston Villa, mely 9 millió eurót pengetett ki érte. A birminghami klub színeiben 38 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a 2015/2016-os idény folyamán. 

Németh Boldizsár