Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz csapattól kapott ki a Liverpool! – videóval

A Bajnokok Nemzetközi Tornája keretein belül csapott össze európai idő szerint éjjel St. Louis-ban a Liverpool és az AS Roma gárdája. Érdekesség, hogy a kezdőcsapatokat figyelembe véve egyik oldalon négy angol, a másikon pedig mindössze kettő olasz volt a pályán.

13895003_1104646976262782_8868802782340816803_n

Liverpool – AS Roma 1-2 (1-1)
G: Ojo (45+1.) ill. Dzeko (29.), Salah (62.)

Az AC Milan ellen ment, az AS Roma már nagyobb falatnak bizonyult, s az elmúlt éveket figyelembe véve ez papírformának is mondható, hiszen a fővárosiak rendre jelentősebb erőt képviseltek milánói riválisuknál. Mint mindig most is kihangsúlyozzuk, hogy ezek a meccsek nyilván a felkészülést szolgálják és az eredményük másodlagos, ám morális szempontból és mentálisan azért építik, vagy rombolják a csapatot. A gólok sorát Dzeko kezdte, az egyenlítésről pedig a mindösszesen 19 esztendős Ojo gondoskodott az első játékrész ráadásában, a római védők nagy reklamálása közepette les gyanánt. Jürgen Klopp egy híján lecserélte egész kezdőcsapatát a félidőben, csupán Wijnaldum volt az, aki 70 percet kapott. A túloldalon a 64. perc volt ilyen szempontból a vízválasztó, ám ekkor már újra vezettek a fővárosiak, a végeredményt Salah állította be.

Felkészülési és transzferkörkép

liverpool-logo

Tranmere (VI.) – Liverpool 0-1
Fleetwood (III.) – Liverpool 0-5
Wigan (II.) – Liverpool 0-2
Huddersfield (II.) – Liverpool 0-2
Chelsea – Liverpool 1-0
Liverpool – AC Milan 2-0
Liverpool – AS Roma 1-2
Augusztus 6. 18:15 Barcelona – Liverpool
Augusztus 7. 15:45 Mainz – Liverpool
Augusztus 14. 16:00 Arsenal – Liverpool (Premier League 1. forduló)

Érkezők: Sadio Mané (Southampton), Georginio Wijnaldum (Liverpool), Loris Karius (Mainz), Ragnar Klavan (Augsburg)

Távozók: Jordon Ibe és Brad Smith (Bournemouth), Joe Allen (Stoke City), Martin Skrtel (Fenerbahce)

AS-Roma

Al Ahly – AS Roma 4-3
Pinzolo  (VII.) – AS Roma 0-16
AS Roma – Terek 3-2
Liverpool – AS Roma 1-2
Augusztus 4. 01:30 Montreal Impact – AS Roma
Augusztus 20. 18:00 AS Roma – Udinese (Serie A 1. forduló)

Érkezők: Gerson (Fluminense), Mohamed Salah (Chelsea), Stephan El Shaarawy (AC Milan), Edin Dzeko (Manchester City), Diego Perotti (Genoa), Antonio Rüdiget (Stuttgart), Alisson (Internacional), Márió Rui (Empoli), Ervin Zukanovic (Sampdoria), Abdullahi Nura (Spezia), Umar Sadiq (Spezia), Juan Jesus (Inter), Gyömbér Norbert (Catania)

Távozók: Miralem Ojanic (Juventus), Adem Ljajic (Torino), Dodó (Inter), Antonio Sanabria (Betis), Matteo Politano (Sassuolo)