Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Man. United korábbi védőjét vinné a Middlesbrough! – sajtóhír

Brit lapértesülés szerint a Manchester United korábbi védőjével erősítené tovább a keretét az Aitor Karanka által vezetett Middlesbrough. Az újonc csapat által kiszemelt játékos a másodosztályban szereplő Cardiff City alkalmazásában áll. 

CardiffFabio_3076561

A Daily Mail információi szerint a Middlesbrough szeretné leigazolni a Manchester United egykori védőjét, nevezetesen Fábió Pereira da Silvát, aki most a Cardiff City színeiben rúgja a bőrt. A brazil labdarúgót 2017 júniusáig köti szerződés jelenlegi állomáshelyéhez, a transfermarkt pedig 3 millió euróra becsüli a piaci értékét. 

Fábió a Manchester Unitednél vált profi játékossá, a felnőttekhez a 2008/2009-es idény során csatlakozhatott. Első tétmérkőzését a “vörös ördögöknél” 2009 januárjában játszhatta le, amely egy Tottenham elleni FA-kupa találkozó volt. Alapemberré soha sem tudott válni nevelő együttesénél, ahol minden frontot egybe véve 56 összecsapáson kapott lehetőséget. Jelenlegi csapatát, azaz a Cardiff Cityt 2014 nyara óta erősíti. Az előbb említett klubok mellett még a QPR színeiben játszhatott. 

Németh Boldizsár